Bujdosó Pap Györgyi et al.: Várostromok és Közép-Európa Zrínyi Miklós (1620-1664) korában - Studia Agriensia 34. (Eger, 2017)
Gebei Sándor: A Rzeczpospolita "törökellenessége" a 17. század derekán
(Jan Kazimierz, ur. 1648-1668) mellett10 minden más királyjelöltet (így I. Rákóczi Györgyöt és fiát is) a háttérbe szorított. A Zaporozsjei Had totális győzelme Ukrajnában egy „kozákállam” születéséhez teremtette meg az alapot. Egy olyan „kozákállam” kiformálásának jött el az ideje, amely a Rzeczpospolitán belül a kijevi, a braclavi, a csernyigovi vajdaságok területére terjedt ki, ahol a „kozák” hatalom a király által szentesítve teljes körűen érvényesült. Ez a gyakorlatban a saját (nem a rendi, nemesi) törvényhozást, végrehajtást, igazságszolgáltatást jelentette, vagyis a Nemesi Köztársaság államberendezkedésének, -működésének a tagadásán alapult. Ez a kibékíthetetlen ellentmondás, a kozák - nemes társadalmi antagonizmus a magyarázata annak, hogy 1648-1667 között szakadatlan viaskodás dúlt a Rzeczpospolita keleti végein. Az állandóan napirenden lévő belső konfliktusokba avatkoztak be a szomszédállamok saját érdekeiknek megfelelően, hol a király, hol a kozákhetman szövetségeseként vagy ellenségeként. János Kázmérnak hogy királyi hatalmát stabilizálhassa, mindenekelőtt a kozáktatár szövetséget kellett megbontania. A jaszirban (zsákmányban) érdekelt tatárokat 10 Rosik 2007. 965-988. Volumina legum. IV 1737. 193-197. - Artykuly Pactorum Conventorum: János Kázmér kötelezvényei: de libera Electione (1607, 1609, 1631 alapján) jog megerősítve; ma bydz pokoy inter Dissidentes in Religione Christhiana zachowany ... salvis Juribus Ecclesiae Catholicae Romanae, integra iednak we wszystkim Dissidentium de Religione Christiana pace et securitate (vallásbéke a katolikusok és a nem-katolikus keresztények (dissidentes) között, a római katolikus egyház elsőbbségének, jogainak megőrzése stb.); a „görög vallásúak’ lecsendesítésére tárgyalóküldöttséget meneszt; minden külső országgal kötött paktumot és szövetséget megújít a maga és a Rzeczpospolita nevében; idegenekből álló hadat a király a Rzeczpospolita tudtával és beleegyezésével állíthat csak fel az országon belül, ugyanez a feltétele egy bella ojjensiva-nak is; idegeneket a királyi tanácsba nem fogad be, sztarosztaságot és nemességet nem adományoz idegeneknek az 1607-es alkotmány értelmében; a királyi udvar a régi szokások alapján marad, a királyi gárda csak lengyel és litván, továbbá a „csatolt tartományok” katonáiból állhat, parancsnokaik nemcsak a királynak, de a Rzeczpospolitának is esküt tesznek; özvegység esetén ex Consilio Senatus köt házasságot, de ha idegenből érkezik a feleség, azon országból idegenek csak a szenátus engedélyével tartózkodjanak Lengyelországban, Litvániában, ameddig a szenátus jónak látja; minden renddel egyeztetni fog a hadi dolgokról, a lovasságról, a gyalogságról, a hadi fegyelemről, ha nincs necessitas- a (szükségszerűsége) külföldi zsoldosokat nem hívhat az országba, ha a necessitas miatt ez bekövetkezne, úgy a zsoldjukról a király gondoskodik (suis stipendiis); a közjogot semmiképpen nem háborgatja (prawo pospolite), amennyiben az interregnum alatt csorbát szenvedett volna a közjog, úgy korrigálandó; azok a szabadságjogok, szabadságok (swobody ), privilégiumok, statútumok, amelyek juste et legitime kerültek adományozásra, mind általában, mind az egyes személyeknek Henrik, István, III. Zsigmond, IV Ulászló királyok által, a választó szejmen is merősítésre kerültek, úgy most a koronázó szejm is azokat egészében és részleteiben is megőrzi; stb. Aláírások tömege a 197-203. oldalakon. Először az egyháziak (1. helyen a gnieznói prímásérsek, majd a püspökök) írták alá az okmányt Második csoportját az aláíróknak a világiak adták a hagyományos sorrendben: krakkói castellanus, kis-, nagylengyelországi vajdák, litvániai vajdák. Őket követték az ún. „kis-szenátorok”, a castellanus-ok és sztaroszták. A harmadik csoportban a központi hivatalnokok („ikresítve”, lengyel, litván kancellárok, alkancellárok, udvari marsallok, kincstartók, pohárnokok, asztalnokok stb.) kézjegyei olvashatóak. Lásd még Wasilewski 1985. János Kázmérról szóló történeti biográfiáját. 141
