Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 1. A Dobó István Vármúzeumban 2014. február 7-8-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 32. (Eger, 2016)

Feld István - Báthory Gábor: Az egri minaret és helyreállítása

FELD ISTVÁN - BÁTOR! GÁBOR re az elvégzett munka nem lehetett túl jelentős vagy szakszerű, mert alig több mint egy évtized múlva Sztehlo Ottónak ki kellett cserélnie az egész kőszerkezetet. Az Eger című lap szerkesztősége 1887-ben Wind István helyi építő­mestert kérte tel a tervek és a költségvetés elkészítésével. O csak a szűk értelemben vett állagmegóvással foglalkozott, s a költségvetése 800 forin­tot tett ki.89 További tervek is készültek, de végül Wind tervét90 mutatták be a Műemlékek Országos Bizottságának (továbbiakban: MOB), mely azokat Wéber Antal budapesti építésszel felülvizsgáltatta, majd új terv készítését írta elő. Wéber maga is készített tervet a megküldött vázlatok alapján, ahol az erkélykoszorún korának romantikus levél és indamotívumai jelennek meg, a tetőt viszont 14 szögletű vörösréz gúlával gondolta lefedni.91 92 93 Wé­ber kezében azonban a végrehajtás nem haladt előre. A MOB 1892-ben, Weber halála után Möller Istvánra ruházta a mi­naret ügyét. A jeles építész felmérte az épületet és jelentésében azt „olyan szilárdnak találta, hogy az épüktetfenyegető veszélyről szó sem lehet."91 Készített több helyreállítási tervet is. Az egyik szerint dúsan faragott hagymakupola került volna a toronyra, a másikon egy újabb müezzin-erkély is látható.98 1895 elején a MOB Sztehlo Ottó szakmérnököt bízta meg a helyreál­lítás lebonyolításával.94 95 A további késlekedést a természet hiúsította meg: 1895 nyarán villám csapott a toronyba és a nyugati oldalán, a tetőzet alatt több kősoron keresztül megrepesztette a íalát. Szeptember 9-én Sztehlo megvizsgálta a károkat és azt írta, hogy „... a mecsettornyot a villám nem rongálta meg oly immanens módon, hogy katasztrófától kellene tartani. Sztehlo a MOB 1895. szeptember 25-i ülésén bemutatta Möller ko­rábban készült, íves kupolával záródó tervét, jelezve, hogy van annak egy egyenes csúcskialakítású változata is.96 97 A Bizottság új terv és költségkalku­láció készítését írta elő. Javaslata „...a torony felső részének lebontása a repe­dés terjedéséig (kb. 6 kőréteg) és újból építése a régi anyagból, a főpárkánynak új fedlemezekkel való burkolása ezekben a régi vasrács beerősítése és végül egy villámhárító."9' A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium által 1896. janu­ár 4-én elfogadott tervet nem ismerjük, de az Egri Híradó 1896. február 15-i számának beszámolója szerint „... a minaret tetejét a koszorútól kezdve lebontják, s újonnan építik fel, ugyanazon kövekből A tetőzet a régitől elütő lesz, 6 méter magas gót stílusú kupolát fognak a régi egyszerű födél helyett emelni...m A következő évben Wind István vezetésével végre elvégezték a felújítási munkákat és hivatalosan 1897 augusztus elején a minaretet átadták a kö­zönségnek. A munkák az eredetileg kalkulált 800 Ft-al szemben 4.990 Ft 50 krajcárba kerültek.99 A felújítás során nem csak a Sztehlo Ottó által 1895-ben előirányzott munkákat, a toronysisak újjáépítését és az erkélylemez burkolását végez­ték el, hanem az egész toronytest kifagyott, málló köveinek pótlását is. Wind István a pótlásokhoz Szomolyáról származó barnás-vörös dácittufa követ használt 10-12 cm vastagságban. A Botos-Cséfalvay építésziroda által 1999-ben készített tervben található állapotvizsgálat100 szerint ezek a kövek találhatók a lábazat 80%-án, a lábazati párkány és alsó övgyűrű 89 Szecskó 1991.29. 90 Windlstván terve, i 887. Förster Központ Tervtára, Ltsz.: 15959. 91 Wéber Antal tetve, 1888. Forster Központ Tervtára, Ltsz.: 18974. (?) 92 Szecskó 1991.39. 93 Möller 1892. évi tervei a Forster Központ Tervtárában találhatóak. Ltsz.: 15960,15965. 94 MOB irattára 1895/102- jelenleg a Forster Központban. 95 Szecskó 1991.41. 96 A Forster Központ Tervtárában 1255. és 1256. Ltsz. alatt található rajz vagy Sztehlo alkotása, vagy Möllernek Sztehlo által bemutatott csúcsíves záródásé, szignó nélküli kupola­terve. Szövege: „Ideiglenes terv költségszámításhoz . 97 MOB irattára, 1895/149.- jelenleg a Forster Központban. 98 Szecskó 1991.42. 99 Szecskó 1991.43. 100 Botos et all. 1999. közötti kónuszos szakasz 50%-án, az erkély teljes konzolkoszorúján és a kas övgyűrűjétől, a 31.00 m-es magasságtól felfelé. Ez utóbbi azonban nem csupán homlokzati pótlás, hanem teljes keresztmetszetű újjáépítés. Sztehlo Ottónak a munka állásáról 1896. szeptember 20-án majd október 20-án írt jelentéséből kitűnik, hogy az erkélylemez cseréjéhez a minaretet az erkély aljáig vissza kellett bontani és a régi kövekből újjáépíteni.101 Wind már idézett elszámolási vázlata a Forster Központ tervtárában található (8. kép).102 A rajzon az 1896. november 20-i dátum szerepel, Sztehlo láttamo-7. Möller István felmérési rajzai, 1892 (Forster Központ Tervtár, ltsz. 15971.) zása 1897. január 29-én született és Steinhausz László királyi főmérnök felülvizsgálati megjegyzése 1897. augusztus 1 -én. A hitelesnek tekinthető rajz egyértelműen igazolja a fent leírt helyreállítási módszert. A minaret környezetét Eger városa közadakozásból rendezte, a Mecset utcát csatornázták és a minaretet a vásározók elől kovácsoltvas korláttal zárták le.101 1911-ből ismét jelentős kőcserékről tudunk.104 A kőburkolási tervet Bárány Géza, Eger város mérnöke készítette. (9. kép)105 A rajz szerint a lá­bazat köveit cserélték ki 10-24 cm mélyen. Mivel ez a munka eddig nem volt közismert, napjaink felmérései sem különböztették meg a korábban és az ekkor beépített köveket egymástól. Nem tudjuk honnan bányászott, milyen tulajdonságú kővel pótolták az alig 15 éve beépített és máris tönk­rement szomolyai köveket. A 20. század első felében a környéket két 5-ös magnitúdót meghaladó 101 MOB irattára 1896/175. és 181 -1. - jelenleg a Forster Központban. 102 Forster Központ Tervtára, Ltsz.: 1250,1251. 103 Szecskó 1991.41. 104 Csányi 1945.52. 105 Forster Központ Tervtára, Ltsz.: 1253,1254. 81

Next

/
Thumbnails
Contents