Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 1. A Dobó István Vármúzeumban 2014. február 7-8-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 32. (Eger, 2016)
Feld István - Báthory Gábor: Az egri minaret és helyreállítása
ÖRÖKSÉGÜNK VÉDELME ÉS JÖVŐJE I. földrengés is megrázta, de a minaret károsodásáról nincs említés. A második világháborúban a minaret kisebb sérüléseket szenvedett, de ezeket néhány kő cseréjével hamarosan kijavították. 1962-ben az Országos Műemléki Felügyelőség (a továbbiakban: OMF) részleges állagbiztosítási és állagvédelmi munkát végzett az épületen, 1965-ben mégis életveszélyessé kellett azt nyilvánítani, és le kellett zárni a látogatók elől.106 A minaret állapotában a jelentős változást hozó második nagy felújítás 1971-1979 között zajlott le. Az alsó övgyűrűn megjelent aggasztó repedéseket a kőszerkezet teljes tönkremenetelének előjeleként értékelte az OMF, és Csák Béla egyetemi tanárt bízták meg a statikai megerősítés megtervezésével. A mérnök úgy ítélte meg, hogy a minaretet a megrogyástól csak egy belső vasbeton megerősítéssel lehet megóvni. Annak belső fala mentén a lépcsőfokokat átfúrva 20 illetve 22 cm átmérőjű betonacél vasalatot vezetett végig, azt 8 cm átmérőjű gyűrűs bekötővasakkal fogva össze. A terv szerint erre a vasalatra került volna 6 cm vastag torkrét beton. A kivitelezés során azonban - feltehetően munkaszervezési okokból - 8 cm zsaluzatba csömöszölt betonra módosította a technológiát.10 A megerősített minaret további, homlokzati felújítási munkáihoz újabb tervdokumentációk készültek. Balázsovich Boldizsár és Bleuer Miklós 1971. évi szakvéleményének kiegészítésére 1974-ben a Budapesti Műszaki Egyetem (továbbiakban: BME) Építészettörténeti és Elméleti Intézete részéről Zádor Mihály írt egy 16 oldalas szakvéleményt a minaret felületeinek kőkonzerválásáról.108 109 110 A szakvélemény a kőfelületek védelmén túl ajánlatosnak, de nem feltétlenül szükségesnek tartotta a talajnedvesség elleni szigetelést is. Elhagyását „a kapott nedvességértékeket, továbbá gazdaságossági problémákat figyelembe véve” tartotta csak indokoltnak. 1975-ben Deschmann Alajos felmérte a kőfelület állapotát és részletes javítási javaslatot tett.109 110 Ennek alapján a minaret felületén a mállékony vagy felületi kezeléssel nem konzerválható köveket 10-12 cm mélységben az előre kiválasztott bogácsi, okkeres színű, hagyományos kitermelésű kőre cserélték. Az alkalmazott habarcs receptúráját előre meghatározták, majd azt az utódokumentációban kissé módosítva így írták le: „4 súlyrész trasz őrlemény, 1 súlyrész folyami homok, szükséges mennyiségű barna oxidfesték, mindezt összekeverni a megfelelő mennyiségű mésztejjel.""0 A kőfelületet szárazon, gyökérkefével megtisztították, majd tiszta vízzel lemosták. A munkakezdésnél az építési naplóban leírták, hogy a köveket kemény alumínium csapokkal rögzítik. Ezzel szemben néhány hónappal később 106 Zádor 1974.4. 107 Csák 1970, Vb. 1,2,3. tervlapok. 108 Zádor 1974.9. 109 A tervek megtalálhatók a Forster Központ Tudományos Irattárában 16798-16800 ltsz. alatt őrzött utódokumentációban. 110 Deschmann 1979.6. az olvasható az építési naplóban, hogy a csap anyaga 8 mm átmérőjű beton-acél.111 A csúcsdíszt leemelték és műhelyben restaurálták. Az erkélyen a fugázó anyaggal azonos habarcsból lejtést alakítottak ki, majd csúszásmentesített VDW 104, VDW 107 epoxigyanta szigetelő burkolat-rendszert hordtak fel rá. A korlátoszlopot rozsdátlanítás és egyengetés után ólom kiöntéssel helyezték vissza. A homlokzatot Wacker Sandsteinverfestiger OH, majd 3 hét száradás után H jelű kőszilárdítóval kezelték. Pikier István kőrestaurátor kijelölte az ólommal lefedendő párkányokat.112 Ezekből a minareten ma már egy sem lelhető fel. A homlokzat felújításával 1978 decemberére készültek el teljesen. A felújítás végén, 1979. évben Sedlmayr János tervei alapján a minaret közvetlen környezetét is rendezték.11 ' Az elvégzett helyreállítások értékelése Az építés óta eltelt közel 400 év erősen meglátszik az épületen. A statikai vizsgálatok szerint a többszöri javítás ellenére a minaret ismét a teljes tönkremenetel határára jutott. Ennek több, egymásra rakódó oka van. Mint fentebb említettük, az első nagymértékű felújítás során, 1897-ben a szétmállott kőfelületeket levésték és a korábbinál keményebb, vöröses szomolyai dácittufával pótolták vissza. A restaurátori szakma egyik alapvetése, hogy a pótlás azonos, vagy kicsit lágyabb anyagból történjen. Ezt az épületfizikai megfontolások is megerősítik: a pára feldúsulásának elkerülésére kifelé haladva egyre kisebb pára-ellenállású építőanyagot kell alkalmazni. A minaret esetében a keményebb dácittufa héj alatt torlódó pára miatt intenzívebbé vált a kőkorrózió, ami a kőpótlás leválását eredményezte. Az 1970-es években végzett rekonstrukció során elhelyezett kőkiegészítés már az eredeti kőhöz jobban hasonlító, sötétszürke bogácsi riolittufával történt. Viszont ekkor a belső oldal felől érte „támadás” a minaret kőanyagát. A lépcsőteret leszűkítő vasbeton héj drasztikusan elzárta a nedvesség útját a belső tér felé. Az így két oldalról bezárt nedvesség egyre magasabbra felszívódva, ráadásul a felület mögé rejtve korrodálja a követ. A meggyengülő kőanyag sokat veszített szilárd- ságából, amit a burkolókövek függőleges repedései mutatnak. További probléma az évtizedek során kipergett fugázó anyag helyén beszivárgó csapadék, melynek hatását csak fokozza az esővíz és a levegő szennyezettsége. A csigalépcső keresztmetszetének leszűkülése jelentősen érintette az épület használati értékét is. A statikai megerősítésként beépített vasbeton héj 10-15%-kal csökkentette a szabad közlekedési keresztmetszetet, így a nyakrész telett már eleve szűkülő belső tér 51 cm-re keskenyedik. Termetesebb látogató csak jelentős kényelmetlenség árán tud felmenni és még 111 Építési napló, 1977.08.23. Forster Központ Tudományos Irattár, Ltsz.: 16799. 112 uo. 113 Sedlmayr 1978. 8. Wind István 1896. évi elszámolási metszete a minaret újjáépített erkélyéről, kasáról és új süvegéről (Forster Központ Tervtár, ltsz. 1251.) 82
