Szilasi Ágota, H.: Örökségünk védelme és jövője 1. A Dobó István Vármúzeumban 2014. február 7-8-án megrendezett Tudományos Konferencia tanulmánykötete - Studia Agriensia 32. (Eger, 2016)
Jankovics Norbert: Adatok Hatvan középkori és kora újkori topográfiájához. Középkori templom és temetőrészlet, kora újkori településmaradványok feltárása a hatvani Grassalkovich-kastélyban
ÖRÖKSÉGÜNK VÉDELME ÉS JÖVŐJE 1. szudvar északkelti sarkában nyitott terület az U1V nevet kapta. A pincében használt jelöléshez hasonlóan az U betű a kutatás helyét, az udvart jelenti, a római szám ennek egységeit. A legjelentősebb eredmény egy hódoltság-kori leletanyaggal keltezett járószinttel/építési szinttel rendelkező épületrészlet feltárása volt az UI. és UII. határán, a szondák északnyugati oldalán. Az épület részben megmunkált, részben megmunkálatlan, de közel azonos méretű, válogatott kőanyagból épült, kötőanyagként sárga agyagot használtak építői. A falrészlet ház/műhely magasan álló keleti végfala, az építmény teljes egészében a földmunkával érintett területen kívül esik, a belső díszudvar északnyugati negyedében, az északi kerítéstől délre lehet. Teljes feltárására, mivel nem volt veszélyben, nem kerülhetett sor. (6. kép) Az épület előkerülése bizonyíték arra, hogy a hódoltság-kori vár egyes objektumai a vártnál jobb állapotban és nagyobb épségben meglehetnek a vastag feltöltődésben, amely a teljes területen hasonló képet mutatott. A felső bolygatott részek alatt erősen átégett sávok között agyagos kevert réteget tártunk fel, amely hódoltság-kori leletanyagot tartalmazott. A leletegyüttes nemcsak anyagtípusokban gazdag, de tárgytípusokban is sokféle, felöleli a teljes hódoltság-kori használati tárgykínálatot, és kor szempontjából igen egységesnek látszik. Vélhetően a vár utolsó, 17. század végi pusztulásához köthető. A hatalmas, leletgazdag földmennyiség a szanálási, planírozási, helyreállítási munkák során lett szétterítve a teljes általunk kutatott területen, és talán a palánkvár falaiból származott. A felárt kőfalrészletre ezek a rétegek ráfedtek. A terület sajátos jellegzetessége, hogy sem a 2012-es, sem a most nyitott szondákban nem kerültek elő korábbi, középkori jelenségek. Kiderült, hogy a 2012-es gödör jóval mélyebben végződött (felszíntől kb. 4,5 m), mint ahogyan a területen az altalaj szintje (felszíntől kb. 3 m) jelentkezne. A korábbi jelenségek hiányára egyelőre egyetlen magyarázat kínálkozik. A hódoltság-kori erődítéshez felhasznált föld egy része a vár belsejéből származhatott, így a korábbi rétegek a 16. században elpusztultak, kivételt képez persze a pincében feltárt középkori templom. Sajnos a templom és a leírt kora újkori jelenségek egymáshoz való viszonyát ma már nem lehetett megfigyelni. Mivel a hatvani vár hiteles ásatásokból nem ismert, helye pontosan nem azonosítható, az illetékes hatóság a kastély és kertje teljes területére régészeti megfigyelést ((szak)felügyeletet) írt elő az építési engedélyben az új külső közművek nyomvonalán, és általában, a földmunkával érintett területeken, az egykori magyar város, illetve török szandzsákközpont további maradványainak előkerülése reményében. A megfigyelés 2013. április 24. és június 28. között, a megelőző feltárásokkal párhuzamosan zajlott. A kastély homlokzatai mellett, illetve az épület közvetlen környezetében ásott árkok egyrészt sekély mélységük, másrészt az érintett területek közelmúltbéli közműfektetéssel való bolygatása miatt csak kevés érdemi információval szolgáltak. A kastély főépülete mellett a korábbi, 1700 körül épült fogadó pincefalait és az ahhoz tartozó nyílásrendszert figyelhettük meg. Sajnos sem építés kori, sem korábbi rétegeket nem találtunk, ahogyan a pincében feltárt templom falainak és temetőjének folytatása is az épülettől kissé távolabb és sokkal nagyobb mélységű árkokkal volna kutatható a falakhoz futó közművek bolygatása miatt. Abelső díszudvar és a teljes kert felülete a felső 70-80 cm, helyenként 100 cm mélységig szintén erősen bolygatottnak bizonyult, de akadtak ennél mélyebb közművek is, például a legnagyobb átmérőjű, a majdnem teljes területet észak-déli irányban átszelő épített közműcsatorna. A megfigyelésekkel a nagymértékű bolygatottság ellenére is jelentős információkat nyertünk. Gyorsan kiderült, hogy a 19-20. századi kert sétányainak és díszítő elemeinek jelentős nyomai maradtak, előkerült a felső és alsó kert határán álló díszlépcső alapozása, a két oldalsó korlát in situ alsó kőelemeivel. A közműárkok metszeteiben, különösen a középső tengelyben, az archív fotók tanúsága szerint egykor itt lévő Allé helyén a lépcső maradványaihoz igazodó járószinteket figyeltünk meg. A kert 1900 körüli és utáni, Hatvany-korszakához tartozó sétányok az alsó kertben, a támfal környékén 117,18 és 32 mBfj a felső kert kastélyhoz közelebb eső részén 119,52 és 62 szintek körül voltak meghatározhatóak, felületüket vörös kavicsos sáv jelezte. Megjegyzendő, hogy a felső kert szintje a kastélytól a támfalig enyhén lejtett, de az egykori díszlépcső bolygatásai miatt ennek pontos mértéke már nem volt megállapítható. Az alsó és felső kertek közötti szintkülönbséget hidalta át a díszlépcső, amelyet a megfigyeléseink szerint a második világháború után, a középső tengelyben készített út feltöltésekor dúltak szét. A pusztítás tudatos volt, de szerencsére nem elég alapos, a lépcső alsó elemei a helyükön maradtak, a közelében pedig, számos töredék és lépcsőfok került elő a feltöltésből. A felső és alsó kert határán álló támfal déli felének bontása során kisebb mértékben a támfal mögötti föld is megmozgatásra került, ebben pusztulási rétegek részletei látszottak, megfelelően a belső díszudvarban megfigyelt jelenségeknek. A területen kevés 16-17. századi leletanyagot is gyűjtöttünk. Az ún. mosoda és kazánház környezetében ásott árkokban sokkal erősebb pusztítást láttunk, ebből nyilvánvalóvá vált, hogy az alsó kertrész szintjét jelentős földmennyiség eltávolításával alakították ki, ennek során a kora újkori rétegsorok nagy részét megsemmisítették. A maradék rétegeket/objektumokat a mosoda és kazánház megépítésekor tovább bolygatták, ezzel együtt biztosnak vehető, hogy a kert területén középkori-kora újkori jelenségek sora, valamint a későbbi kert épületeinek/ díszítőelemeinek további maradványai lehetnek, de a mostani földmunkák szintjénél mélyebben. A felső kertben teljes rétegsorok, az alsó kertben, főleg annak közepén és déli felén a mélyebben fekvő jelenségek tárhatóak még fel. Ezek a jelenlegi földmunka során nem sérültek és tovább nem pusztultak, mivel az új közműveket főleg a régiek helyén, és sekély mélységű árkokban vezették. Összegzés A hatvani Grassalkovich-kastély közvetlen környezetében, az épület felújítását megelőző és azt kísérő régészeti kutatások több új eredménnyel is szolgáltak. A korábbi ismereteinknek megfelelően a területen az Árpád-kort megelőző korszakok régészeti hagyatéka nem volt kimutatható, de a középkor, a kora újkor és a legújabb kor tekintetében eddig ismeretlen, sőt váratlan felfedezéseket is tettünk. Az épület pincéjének középső szakaszában egy középkori egyházi épület, és a körülötte elterülő temető részlete látott napvilágot. A rom pontos kormeghatározására a közeli jövőben aligha lesz lehetőség, ugyanis sem művészettörténeti módszerekkel datálható kőfaragvány, sem sírlelet nem került elő, de a templom azonosítása sem könnyű feladat. Egy 1273-ban kelt pápai beadványból a város két egyházi intézményéről is értesülünk, ekkor a hatvani Antiochiai Szent Margit tiszteletére szentelt premontrei prépostság feje panasszal fordul a római egyházfőhöz az egri püspökkel szemben, aki a Mária Magdolna nevére szentelt plébániát, amelyre a prépostság jogot formál, elfoglalta.15 A vita mögött a tizedjövedelmeken való osztozás állt. A pincében megtalált maradvány a méretei miatt inkább ennek a plébániatemplomnak a fennmaradt részlete lehet, így megdőlt a korábbi feltételezés, amely az Árpád-kori egyházi épületet a mai barokk katolikus templom helyére lokalizálta.16 A prépostság sem volt azonban nagyon messze. Annak épületeit a kora újkortól kapucinus kolostorként működő, máj d a mai Városházába foglalt szárnyban 15 Szepes 1994.96-101, 144-145, KozAk 1978.270-271. 16 Dercsényi-Voit 1978.259-260. 94
