Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
NÉGYESI LAJOS: Törökkori csatahelyek nyomai terepen
ütközést szenvedett el, ahol a céltárgyon nem tudott áthatolni és a becsapódás után a földre hullott. A katonák felszerelési tárgyai között számos olyan van, ami ezt a hatást képes előidézni. A nyomok értékelésénél nem elsősorban az egyes lövedékeken látható deformációk alapján vonunk le következtetéseket, hanem a különböző méretű lövedékek és a torzulások fajtáinak eloszlása alapján, amit a lelőhely térképén jelenítünk meg. Az elöltöltő fegyverek lövedékét leggyakrabban ólomból, öntéssel készítik. A megolvasztott fémet kétrészes öntőformába töltik, ami a lövedék palástján körbefutó öntési gerincet eredményez, valamint az úgynevezett öntési csúcsot, ami a beöntő nyílásba dermedt ólom maradványa. Ezt az öntőformából való kiemelés után eltávolítják, azonban gyakran kerülnek elő olyan golyók is, melyeken még rajta van az öntési csúcs. Ezek lehetnek félkész lövedékek, de kisebb űrméretű ágyúkban használtak ilyen puskagolyókat kartácsnak is. A 6 fontos tábori ágyúból például, 75 méterre ólom puskagolyókat lőttek ki. A lapos, csésze alakú öntési csúcs arra utal, hogy az egy töltéshez szükséges lőport papírhengerbe csomagolták, majd a végébe illesztették a lövedéket, s az öntési csúcs nyakánál vékony zsinórral rögzítették. A katona általában 1 font ólmot kapott, melyből 20-22 db muskétagolyót (28-25,5 g/db) vagy 12-16 db sáncpuskához valót (46,6-35 g/db) tudott önteni. A golyó átmérője rendszerint 1-2 milliméterrel kisebb, mint a fegyver csövének belső átmérője. A lövés hatékonyságának növelése érdekében időnként a golyó mellé 2-3 sörétet is töltöttek. Esetenként behasították a golyót, hogy az a lövés után darabokra szakadjon. Készült dróttal összekapcsolt, két félgömbből álló lövedék is, ami a levegőben szétnyílt. A nagyobb létszámú hadseregekben szabványos űrméretű puskákat rendszeresítettek, melyekhez erre szakosodott műhelyekben gyártották a lövedékeket. Vegyes összetételű csapatok fegyverzetében többféle űrméretű fegyver fordulhatott elő, amikhez a katona maga öntötte a golyót, vagy a szabványos lövedéket hideg alakítással tették alkalmassá a kilövéshez. Ez a gyakorlatban kalapálást, rágást, késsel való megfaragást3 jelentett. A 17. században már gyakran használtak hengeres testű lövedéket is. 3 Kropf Lajos: Francia adatok az 1664. évi szentgotthárdi csatához. Hadtörténelmi Közlemények 1915. 174. 394
