Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
KOMJÁTI ZOLTÁN IGOR: „...Hogy újabban is megüthetnénk ebnek az orrát...”. A füleki helyőrség összecsapásai a török csapatokkal Koháry István főkapitánysága idején (1667-1682
megölték, a többit fogságba vitték Szécsénybe.80 81 Egri törökök egyszer Nacsa Lukácsot és csapatát felkergették a Mátrába, ezen kívül nyolc lovat zsákmányoltak el tőlük.82 Oroszlány István ugyanerről a szerencsétlen portyáról több adattal is szolgált: a huszonöt fiileki katonát éjszaka lepte meg a hatalmas fölényben levő, Egerből jött török csapat. Négyet megöltek a végváriak közül, hét elszaladt, tizennégy fogságba esett, és minden lovuk a törököké lett.83 1676 márciusában egyszerre 34 hajdú került török fogságba, ebből 16 Hatvanba, 18 Szécsénybe.84 Újszászon pedig Here Mihályt és Szabó Andrást ejtették fogságba a törökök, amikor egy menyegzőn elfelejtkeztek az éberségről.85 A Besztercebányára menő fiileki katonákat, mikor Osztroskán86 áthaladtak, a szécsényi törökök megtámadták, és négyet közülük sok zsákmánnyal együtt elvittek.87 Horváth András azt írta meg a Sopronban tartózkodó Kohárynak, hogy a Szécsény melletti összecsapásban 75-80 fiileki halt meg, „...kiváltképpen a hajdúnak a dereka veszett oda..mivel 40-50 máshonnan érkezett török is volt a kitörő ellenséges várőrséggel.88 Zsíros Gergely fiileki lovas katonát egy másik társával Csány mellett támadták, és ölték meg a törökök.89 80 MNL-OL C 1275. tekercs. N2 12399. (SABB, Koháry-család levéltára, Pars V.) Bélteky Pál levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1671. november 22.) 81 MNL-OL C 1298. tekercs. N2 16184. (§ABB, Koháry-család levéltára, Pars V.) Bélteky Pál levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1674. december 12.) 82 MNL-OL C 1275. tekercs. N2 12363. (SABB, Koháry-család levéltára, Pars V.) Bélteky Pál levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1675. április 23.) 83 MNL-OL C 1057. tekercs. N2 451. (§ABB, Koháry-család levéltára, Pars I.) Oroszlány István levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1675. április 30.) 84 MNL-OL C 1293. tekercs. N2 15351. (§ABB, Koháry-család levéltára, Pars V.) Bélteky Pál levele Bercsényi Miklósnak (Fülek, 1676. március 20.) 85 MNL-OL C 1294. tekercs. N2 15361. (SABB, Koháry-család levéltára, Pars V.) Bélteky Pál levele Koháry Istvánnak (keltezetlen) 86 Mai elnevezése Osztroluka. 87 MNL-OL P 125. 4721. tekercs. N2 6721. (Eszterházy Pál nádor iratai), Bellovics Sámuel levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1680. szeptember 11.) Az esetről Koháry István is beszámolt Esterházy Pálnak. Merényi Lajos: Koháry István levelei Eszterházy Pál nádornak. Magyar Történelmi Tár IV. (1903)2. 242., XXXI. levél, lábjegyzet (Szitnya, 1680. szeptember 15.) 88 MNL-OL C 1057. tekercs. N2 329. (SABB, Koháry-család levéltára, Pars I.) Horváth András levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1681. augusztus 16.) 89 MNL-OL C 1300. tekercs. N2 16617. (SABB, Koháry-család levéltára, Pars V.) Dúl Mihály levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1681. október 25.) 361