Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
KOMJÁTI ZOLTÁN IGOR: „...Hogy újabban is megüthetnénk ebnek az orrát...”. A füleki helyőrség összecsapásai a török csapatokkal Koháry István főkapitánysága idején (1667-1682
Koháry Istvánt is egyszer, mikor egy csekélyebb létszámú csapattal ment ki portyázni, egri törökök támadták meg, és alaposan meg is kergették, és csakis az üldöző szpáhik ellanyhulása miatt menekülhetett meg.90 A füleki katonák által tervezett portyák olykor nem valósulhattak meg. Mint fentebb bemutattam, oka lehetett akár a rossz útviszony, akár a kikémlelt ellenség létszámfölénye. Sokszor azonban az tette sikertelenné a portyát, hogy a törökök egyszerűen nem haraptak rá a csalira. Koháry István egyszer lehangoltan újságolta el Esterházy Pálnak, hogy Barkóczy Ferenccel, illetve német és horvát lovasokkal az egri várőrséget akarta tőrbe csalni, ám „...az elbocsátott martalékot.. .meg nem űzte a török, és így haszontalan lön járásunk, s amint elmentünk, úgy is jöttünk vissza...”91 Egy 1680-as portya szintén eredménytelenül végződött. Itt Koháry gróf Kéry Albert Gácson állomásozó lovasaival egyesülve, próbálta meg a lesvetést, de három nap után szintén fel kellett adni a várakozást.92 A fentebbi adatokat figyelembe véve, a füleki portyázók tevékenységüket egyrészt a végvár közvetlen környékén található török végvárak, Pest, Szé- csény, Buják, Hatvan, Eger környékén fejtették ki. Emellett gyakran mélyen behatoltak a Hódoltság Dunától keletre elhelyezkedő, alföldi részébe is. Ennek déli határa a Bácska, illetve Zombor városa, keleten a váradi vilájet, északon a Jászság és a mai Nagykunság vidéke volt. A magyar végvári katonák szinte nap mint nap bent jártak a törökök felségterületén, és általában bántatlanul tértek vissza szolgálati helyükre.93 Összefoglalás A Koháry István által irányított füleki végvár katonái rendszeres harcot vívtak a hódoltsági török végvárak helyőrségeivel. Bár az 1664-es vasvári béke 90 MNL-OL C 1289. tekercs. N2 14649. (§ABB, Koháry-család levéltára, Pars V.) Oroszlány István levele Koháry Istvánnak (Fülek, 1673. március 12.) 91 Merényi Lajos'. Koháry István levelei Eszterházy Pál nádornak. III. levél (Fülek, 1677. február 8.). Magyar Történelmi Tár IV. (1903)1. 70. 92 Merényi Lajos'. Koháry István levelei Eszterházy Pál nádornak. XXXVII. levél (Fülek, 1680. december 8.). Magyar Történelmi Tár IV. (1903)2. 248. 93 Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén. Magyar História sorozat. Gondolat, Budapest, 1976. 252. 362