Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

KOMJÁTI ZOLTÁN IGOR: „...Hogy újabban is megüthetnénk ebnek az orrát...”. A füleki helyőrség összecsapásai a török csapatokkal Koháry István főkapitánysága idején (1667-1682

terjessze ezeket a tényeket az uralkodó és a Haditanács elé.27 A törökök por­tya közbeni kegyetlenségére Bélteky Pál is panaszkodott Esterházy Pálnál, akik minden ok nélkül rátámadnak a magányos hajdúkra, vagy 2-3 fős haj­dúcsoportokra a falvakon, megölik őket, minden értéküket elzsákmányolják. Például Vér Istókkal is így tettek, akit irgalmatlanul levágtak, és nyolc lovát, valamint lószerszámjait és fegyvereit elvitték.28 Egyszer 1670-ben az egri pasa azzal vádolta meg Koháry Istvánt Ester­házy Pálnál, hogy a békét szándékosan vette semmibe, és eresztette a magyar végváriakat a hódoltsági területekre. Koháry egyértelműen megcáfolta ezt a vádat, és „temérdek hazugságnak” minősítette a pasa szavait. Jelezte azt is, hogy már elrendelte a vizsgálatot a portyázók ellen, a jelentésbe is belekez­dett, amit csak azért nem küldhetett fel egyelőre Esterházy kezéhez, mert Johann Spork tábornok rendelkezése miatt több, a Wesselényi-felkelésben részt vett nemes kézre kerítésének és letartóztatásának ügyében kellett ren­delkeznie.29 Egy évvel később megint robbanásveszély fenyegette az amúgy is képlé­keny magyar-török viszonyt, mikor azzal vádolta meg az egri pasa, hogy Koháry adott engedélyt arra, hogy Buják várát egy éjszakai rohammal Ka­kukk Gergely végvári főhadnagy „...több társaival lajtorját hordozván, meg­vegye a szent békesség ellen..A füleki főkapitány így válaszolt a pasának: „.. .jó igazsággal írom, nem töröm olyan dologban elmémet, és gyermekség szerint nem követem az olyan állapotot.. .”30 Mivel Koháry attól félt, hogy a pasa nem fog megelégedni ennyivel, és felsőbb fórumok elé terjeszti az ügyet, és hogy megelőzze a nézeteltérést, az előbbi levéllel egyező napon Esterházy Pált is informálta a bujáki esetről. Azt szánta a legfontosabb köz­ölnivalónak, hogy az esetet nem Kakukk Gergely és füleki iratos katonák követték el, főleg nem az ő főkapitányi engedélyével, hanem egy bujáki pribék beszélte tele Lábát Pál nevű „csavargó hajdú” tizedes fejét a trükkös 27 Uo. Na 2739. Koháry István levele Esterházy Pálnak (Fülek, 1670. január 23.) 28 MNL-OL P 125. 4700. tekercs. N® 1211. (Eszterházy Pál nádor iratai) Bélteky Pál levele Esterházy Pálnak (Fülek, 1671. február 20.) 29 Merényi Lajos: Koháry István levelei Eszterházy Pál nádornak. I. levél (Fülek, 1670. au­gusztus 1.). Magyar Történelmi Tár IV. (1903)1. 68-69. 30 MNL-OL P 2257. 667. egység. 7. tétel. C. föl. 285-287. (Koháry II. István (1649-1731) levelezése) Koháry István levélfogalmazványa az egri pasához (Fülek, 1671. április 25.) 345

Next

/
Thumbnails
Contents