Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

MÉSZÁROS KÁLMÁN: „Vagy hazám szabadsága, vagy halál”. Rózsa István szegedi végvári vitéz Rákóczi táborában

Fent említett Rósa Istványnak sok nevezetes és hív szolgálatja jutalmául, Ő Felsége akkoriban uralkodó első Leopold császár és Magyar Ország királlyá az ő Szeged városában lévő házát, minden ahhoz tartozandókkal és benne lakókkal együtt az akkori időben igen súllyos katonai terhektűl és adózásoktól felszabadította és Salva Quardiává tette Bétsben 29-dik Octob. 1699. esztendőben költ kegyelmes levele értelme szerént.”5

Ugróczy Ferenc Miskolczynál kevésbé patetikusan és világosabban adja elő a történetet, bár a fegyver feliratait a később megjelent katalógushoz képest némiképp ő is pontatlanul közli. Mivel Miskolczynál a hegyestőr leírása két szó - nyilván véletlen — elhagyása és a talán csak nyomdahibából elrontott évszám mellett ugyanezekkel a hibákkal szerepel, biztosra vehetjük, hogy Ugróczy volt a fő (sőt talán egyedüli) forrása. Ugróczy sem nevezi meg ugyan pontos forrásait, de előadásából kitűnik, hogy a szóbeli hagyomány mellett legalább néhány dokumentumot (pl. egy I. Lipót által kiadott védlevelet) is hasznosított. Még szóbeli adatközlőit is megnevezi, bár az erre vonatkozó mondat hibás központozása miatt némiképp félreérthetően: a Rózsa István testébe fúródott nyílhegyek közül „négyet, a’ mint mondják, unokái kihúztak belőle, de hármat el kellett fűrészelni”, s élete végéig együtt kellett élnie azokkal. Nos, nyilvánvaló, hogy a mondatban rossz helyre került a vessző, s nem unokái húzták ki a nyílhegyeket, hanem az ő elmondásuk szerint húzták ki azokat mások. Miskolczy ezt a magától értetődő hibát vette át azzal, hogy az unokák egyenesen „hálakönnyek között” húzkodták ki nagyapjuk sebeiből a nyilakat. (Ez már csak azért is képtelenség, mert Rózsának 1697-ben még aligha voltak unokái, de ha lettek volna is, az efféle feladat akkor is inkább a sebkötöző borbélyokra hárult volna.)

Sajnos, nem tudjuk, forrásainkból nem derül ki, hogy Rózsa István mikor csapott fel katonának, vagyis az egyszerű pásztorfiú mikor végzett a forrásnál mosakodó török vitézzel. A pontos helyszín sem egyértelmű, Ugróczy a martonosi határszélt említi, amelyet a szegedi határ Martonos felé eső része5 Zentai ütközet. írta Ugróczi Ferentz Kegyes Oskolabéli Pap. Szeged, 1816. 54-57. lapalji jegyzetekben. (A szerző neve Szinnyeinél y-nal szerepel, ezért e pontos címleíráson kívül másutt mi is így használjuk.) - Ugróczy ezen adatát idézi Szakály Ferenc: A Rákóczi-sza- badságharc időszaka. In: Farkas József (szerk.): Szeged története 2. 1686-1849. Szeged, 1985. 28., 30.

292