Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

BÁLLÁ PÉTER: Bornemissza Gergely fia, János katonai és politikai pályája

olyan egyszerű, mert elég meredek helyen kellett felmászni, miközben a védők megpróbálták a rohamozókat megállítani. Nem véletlen, hogy ezek a katonák, akik vállalkoztak erre a veszélyes feladatra, általában magyarok voltak.

A folyamatos esőzések és a moszkovita ellentámadás (visszafoglalták Kraszna várát, felégették az utánpótlást biztosító területeket), nehezítették Polock ostromát, a rossz utak miatt az utánpótlást is nehezebb volt szállítani Litvánia területéről. A hadi szerencse augusztus 20-án látszott a király mellé állni, amikor is az esőzések megszűntek. Augusztus 30-án - mivel az előző napi gyújtás után látszott, hogy az orosz szokoli helyőrség nem tud segítséget nyújtani - elrendelte a rohamot. Most is a magyarok voltak az elsők, ahogy az előző nap az előbástya felgyújtásában, és Rácz Péter vezetésével sikerült is felégetni a középső várat. Ezután Báthori István felajánlotta a várőrségnek a szabad elvonulást, de akár a zsoldjába való állást is.29 A vár parancsnokai és Ciprián metropolita nem akarta megadni magát, ehelyett úgy gondolták, hogy felrobbanják a várat, de az őrség őrizetbe vette őket.30 A vár bevétele után szemlét tartottak a várban, ahol rengeteg temetetlen halottra bukkantak.31

Az 1579-es sikeres polocki ostrom meggyőzte arról a lengyel nemességet, hogy érdemes folytatni a Livóniáért folytatott háborút. Báthori István pozíciója is erősödött, mind az országban mind külföldön. A sikeres polocki ostrom után XIII. Gergely pápa levélben üdvözölte a király győzelmét, a katolikus hit védelmezőjének mondta, és ajándékba egy fölszentelt kardot és süveget küldött.32

1580. június 16-án Wilnóból indult meg következő évi hadjáratára hadseregével a király Vityebszkbe (július 27.). Persze előtte gondoskodott a megfelelő utánpótlásról, de 1579-hez hasonlóan, ekkor sem várta meg a későn érkező csapatait, hanem nélkülük indult meg, arra gondolva, hogy útközben utolérik.33 Csapatainak jelentős részét ekkor már a magyarok alkották, közülük

29 Veress é.n. Ms. 421. 130.

30 Szádeczky 1888.410.

31 Veress é.n. Ms. 421. 131.

32 Veress 1944. II. 139.

33 Makkai László (szerk.): Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről II. Sárkányfogak. Budapest, 1993. II. 47.

255