Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
BÁLLÁ PÉTER: Bornemissza Gergely fia, János katonai és politikai pályája
Bornemissza János katonai képzettségének, rátermettségének és tehetségének a kibontakozása a Moszkva-ellenes harcokban történt meg igazán. A szejm már 1578-ban hozzájárult a hadüzenethez, és ezzel egy időben megkezdték a háborús felkészülés talán legfontosabb momentumát, az adóbeszedést és a háborús költségek kiszámítását. 1579 tavaszán üzent hadat Báthori IV. Ivánnak, míg csapatainak parancsba adta, hogy Swir városába gyülekezzenek, ahol augusztusban szemlét tartott.19 A seregszemle után haditanácsot tartottak, ahol a hadjárat célját kellett kijelölni. A litván rendek amellett érveltek, hogy Szmolenszk legyen a hadjárat célpontja. Az volt az érvük, hogy Szmolenszk várát az oroszok nagyon elhanyagolták, így ezt a fontos erősséget könnyedén be tudják venni. A király ezt a tervet hevesen ellenezte, arra hivatkozva, hogy nem lenne biztosított a hátország (könnyedén betörhetnek a moszkvaiak), és utánpótlást sem találnának a környéken, mivel az előző évek harcai mindent elpusztítottak.20 A király inkább azt javasolta, hogy Polock ellen vonuljanak, ami sokkal logikusabb cél volt, mert Litvánia és Livónia határán fekszik a Dzwina (Dvina, Düna) folyó északi partján. Ha ezt a várat ostromolják meg, az utánpótlás Litvánia területéről biztosított lenne, Livóniát sem tudnák megtámadni, mivel Polock alól akármikor Livónia felé tudnak vonulni, fontos érv volt még, hogy Polock gyengébb, mint a többi moszkvai erőd. Végül is a király javaslata került elfogadásra. A swiri mustrán jelen volt Bornemissza is 100 lovasával.21 Ezen katonák után, akik január óta álltak a királyi szolgálatban, áprilisban 1 200 magyar forintot vehetett fel Bornemissza mint lovasszázados.22 Polock valóban fontos település volt, amelyik már a középkorban az egyik leggazdagabb városa volt a Litván Nagyfejedelemségnek, ugyanis fekvéséből adódóan a Dzwina folyón zajló folyami kereskedelem haszna itt csapódott le. A város visszafoglalására 1579 augusztusában indult meg Swirből a lengyel-litván haderő. A király a sereget két részre osztotta: Mikotaj Radzi- will witnói vajdát és Békés Gáspárt a litván-magyar előhad élén a fősereg elé küldte azzal a feladattal, hogy Polock városától északra rendezkedjenek be, hogy ha IV. Iván csapataival fel akarná menteni a várat, állítsák meg. 19 Szádeczky 1888. 44-45. 20 Szádeczky 1888. 45. 21 Veress 1937. 133. 22 Veress 1918. 66. 253