Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)
MORLIN BÁLINT: 16-17. századi hadmérnöki munka egy mai mérnök szemével. A hadmérnöki munka során szerzett tapasztalatok
méretük folytán erre alkalmatlanok: bár egy-egy ágyú elfér rajtuk, de azok teljesen védtelenül állnak a fal tetején, tüzérségi tüzet is kibíró vastag mellvéd kiépítésére nincs hely, de az erőd feladatának ellátására tulajdonképpen a duplaszakállasok (vő. Bajcsavári fegyverek15) is elegendőek. Ugyancsak az oldalazó tüzérség gyengébb védelme a hátránya a négybás- tyás erődöknek, mint például Kálló vagy Gúta. Még ha megfelelően kiépített állásban is vannak ezek az ágyúk, a lőréseket akkor is túl széles szögből lehet támadni. Ennek oka, hogy a védmű túlzottan előreugrik és szomszédos bástyákon elhelyezett pásztázó tüzérség (ami alkalmas lenne az oldalazó állás rombolásának megakadályozására) sokkal nagyobb távolságból kénytelen tüzelni, ami az ostromlók amúgy is nehezen rombolható földművei ellen nem megfelelően hatásos. De ezeknél az erődöknél ez bizonyára még megengedhető az ostrom várható alacsony intenzitása miatt, ugyanakkor annyival is kevesebb ágyú, katona és zsold szükséges a fenntartásukhoz. Véleményem szerint tehát az eszerint kiépített erődök a tervező mesterek és a megrendelő szervezet józanságát dicsérhetik. Erődépítészet: építési elvek Az erődök a legfontosabb védő és támadó eszközök, vagyis a tüzérség igényei szerint épültek ki. Bizonyos szempontból (és erősen egyszerűsítve) az újkori védelmi elvek fejlődése két markánsan különböző módszer közötti átmenetnek is tekinthető. Ezek a középkori védelem, vagyis a támadó mozgását az útjában felépített fallal gátolják meg (amit általában felülről védenek), és az újkori. Ez utóbbinál a tűzfegyverek nagy kezdősebességét és lapos röp- pályáját használják ki, vagyis esetleg fizikailag nem, „csak” tűzzel zárnak le egy irányt. Az átalakulás utolsó stációja az első világháború géppuskákkal uralt harctere, ahol a felszínen csak minimális esély volt a túlélésre. A kora újkorban természetesen ezt a tűzsűrűséget még a legjobb erődök sem tudták biztosítani, tehát falakra és árkokra szükség volt. Ezek célja részben továbbra is egyszerűen az volt, hogy ne lehessen könnyen átmászni rajtuk (rohammentesség), azonban emellett volt egy sokkal fontosabb is, mégpedig az, 15 Pálfjy-Toifl-Krenn— Vándor-Kovács-Gyöngyössy-Bartosiewicz-Gál 2002. 170
