Berecz Mátyás - Bujdosné Pap Györgyi - Petercsák Tivadar (szerk.): Végvár és mentalitás a kora újkori Európában - Studia Agriensia 31. (Eger, 2015)

TÓTH FERENC: Várostromok Lotaringiai V. Károly herceg katonai naplójában

utódja lett. Ugyanekkor a helyzetet bonyolította II. René herceg előkerült testamentuma, amely szerint a hercegi korona csak férfiágon volt örökölhető. Ennek következtében a jogos örökös Vaudémont Ferenc, Károly apja lett, aki azonnal lemondott fia javára, aki viszont egyedül kezdett uralkodni IV. Károly néven. A herceg veszekedő és kiszámíthatatlan természete, valamint a császárhoz fűződő szoros kapcsolata hamar kiváltotta a francia király haragját, aki csapataival 1633-ban megszállta Lotaringiát. IV. Károly ekkor lemondott a hercegi címről testvére javára és a harmincéves háború alatt császári szolgálatban harcolt. 1641-ben - a Saint-Germain-en-Laye-i béke következtében — sikerült visszaszerezni a birtokait, azzal a feltétellel, hogy elfogadja a francia király protektorátusát és lemond a császárral való szövetségről. Nem sokkal később újra harcba szállt Franciaország ellen, amely egészen a háború végéig tartott. Később, a Fronde időszaka alatt újra háborút indított, és 1652-ben már majdnem Párizst fenyegette a csapataival. A Fronde bukása után letartóztatták és a toledói Alcazar-ban őrizték, ahonnan csak 1659-ben szabadult, de a birtokait csak az 1661-es vincennes-i békével szerezte vissza. Háborúzó természete miatt XIV. Lajos később, 1670-ben ismét elfoglalta a hercegséget, amely egészen a ryswick-i békéig ( 1697) francia kézen maradt. IV. Károly 1675-ben bekövetkezett halálakor a hercegi titulust unokaöccse, Lotaringiai Károly-Lipót-Miklós-Sixtus örökölte, aki V. Károly néven vált ismertté.2

Lotaringiai V. Károly Nicolas-François de Vaudémont és Claude de Lorraine gyermeke volt. 1634-ben Itáliába, majd onnan Bécsbe menekültek. Mivel Lotaringia ekkor francia megszállás alatt állt, a fiatal Károly a bécsi udvarban nevelkedett, ahol I. Lipót egy későbbi uralkodóhoz méltó neveltetésben részesítette. Nem sokkal később apjával a párizsi udvarba távozott, ahol néhány évet töltöttek. Nem sokkal halála előtt, IV. Károly herceg egy szerződést kötött XIV. Lajos királlyal - az 1662. február 6-i ún. montmartre-i szerződést — amelyben a területeit a francia királynak adta át, haláláig megőrizve névleg a hercegi címet. Megharagudva a nagybátyjára és a francia királyra, Lotaringiai Károly másnap elhagyta Párizst, és néhány, birtokai megszerzésére irányuló meghiúsult kísérlet után a császár szolgálatába állt.

2 Bogdan, Henry: La Lorraine des ducs. Sept siècles d’histoire. Paris (Perrin), 2005. 162-188.

148