Berecz Mátyás - Rémiás Tibor (szerk.): Végvár társadalma a korszakváltás idején - Studia Agriensia 30. (Eger, 2012)

R. VÁRKONYI ÁGNES: Kontinuitás és diszkontinuitás: változatok Közép-Európára

Alsó - Magyarország vármegyéiben két regimentet toborozna a „kurucok ellen.” Koháry pedig kijelenti: „igyekezném teljes tehetségem szerint ezen vitézlő rendnek ő felsége szolgálatjára való felállítását végben vinnem.” S kiderül: nagyon nehezen megy, vagy egyszerűen nem megy, nem jönnek, vagy kevesen állnak be, megszöknek, visszaadják a pénzt és így tovább. A másik forráscsoport a volt végvárak körül letelepedettek indokai. Végül a kiadott és kiadatlan katonafolyamodványok között az egykori végváriak is változatos tájékoztatást nyújtanak az egyéni indítékokról. Még az is előfordul, hogy a császári ezreddel a nyugati hadszíntérre került vitéz Innsbruckból gyalog „verekedte haza magát” a zászlóbontás hírére. Természetesen nem feledhetjük Rákóczi tudatos propagandáját sem. A Rajna mentén harcoló császári csapatok között is terjesztettek röpiratokat. A katonalevelek valóság tartalmát is csak korszerű forráskritikával szűrhetjük ki. Viszont a király pártján kitartó várőrségek és a Rákóczinak felesküdött ostromlók között a véleményváltás mindkét tábor széleskörű tájékozottságáról is tudósít. Érdemes lenne végignyomozni a volt végvári katonaság beilleszkedési nehézségeit, a súrlódásokat régi fegyelmi szokásrendje és a különböző hadi szabályzatok között.

Nyitott kérdés, hogy Savoyai Jenő herceg és Marlborough Höstädt- Blenheim-nél a franciák felet aratott elsöprő győzelme után miért tarthatott még további hat évig a Magyar Konföderáció háborúja. Miért maradt meg minden nehézség és veszteség ellenére a volt végvári katonák körében is vonzása és megtartó ereje? Bottyán János minden változáson átívelő pályájával nyilván egyedi eset. Sokan elbeszélték a kalandfilmbe illő körülményeket, ahogy végül kiköthetett Rákóczi táborában. Mégis elgondolkoztató, hogy aki szédületesen gyors karriert futott be, katonai érdemeit esztergomi lovaskapitány korában Badeni Lajos ismerte el, majd Savoyai Jenő herceg is értékelte, aki mindent elért, amit a magyar király híveként elérhetett, nincstelen végvári vitézből vagyonos ember lett és a vármegye is méltányolta, idős korában a Magyar Konföderáció hadseregébe állt. Annál inkább kívánna mélyrehatóbb vizsgálatot a dunántúli végvári katonaság állásfoglalása Bottyán 1705. őszi hadjárata alkalmával. Két neves generális, gróf Forgách Simon és báró Károlyi Sándor a súlyos veszteségei ellenére, ahogy Bottyán átkelt a Dunán, néhány hét alatt harmincezer főnyi hadereje lett. Iíjú koromban ráakadva a levéltárban az 1681 évi tiltott marhakereskedelem vizsgálatának tanúvallatási jegyzőkönyvére, s kiderülvén, hogy a Bottyán vezetésével működő társaságban a dunántúli várkapitányok jelentős része benne volt, az 1705. évi sikert a volt végvári társadalom összefogásának tulajdonítottam.

15