Petercsák Tivadar: Várak és múzeumok - Studia Agriensia 29. (Eger, 2010)

A palóckutatás célkitűzései, megvalósulása és eredményei

Kárpát-medencében, de a hozzá kapcsolódó kultikus elemek csak a Palóc- földről ismertek. Említésre méltók a Mátra egykori faházépítő központjai és a siroki kőfaragók tomácoszlopai, valamint a barlanglakások és borospincék.

Több etnikus specifikum fedezhető fel a táplálkozás, az étkezési szokások körében, de erről Cs. Schwalm Edit bővebben szól majd.

Egyes teherhordási módok és eszközök is konzerválódtak a palóc népi kultúrában. A hátra kötözött vászonlepedő, a batyu a Vág völgyétől Borsod megyéig használatos. A búcsús, vagy négylábú tarisznyát csak a központi palóc tájon és annak közvetlen környékén viselték. A hátikosár elterjedési területe a Felföld, és a készítési helyekről került árusításra.

Tájaink népviseletéről a monográfia nem tudott teljes, átfogó képet adni, bár a téma sok etnikai jellegzetességet rejt magában. A népviselet gazdagságát jelzi, hogy egyedül Nógrád megyében kb. 20 önálló viseleti csoport különíthető el, de a ruházatban legnagyobb eltérést a főkötők formája, a szoknya hossza és az egyes darabok díszítésmódja jelenti. Ünnepi alkalmakhoz, a népszokásokhoz kapcsolódik a menyasszonyi ágy és a sátorlepedő, ezek formája és díszítésmódja is változatos.

Bakó Ferenc több sajátosságot mutat ki a népszokásokban, különösen a lakodalmi szokásrendben. Ilyen a kendő fontos szerepe az eljegyzésen, és a menyasszonyi kalács különböző formái, amelyek egyes kistájakhoz kapcsolódnak. A vőfélybot három fő változata mellett egyedül a Palócföldről ismert a „buzogány” típus. Ugyancsak palóc jellegzetesség a mennyegző végén járt tűzugrás vagy tűztánc, ennek két fő változatával, a menyasszony-porkolással és a hajnaltüz-járással. Egy-egy kistájon ismert még a rabvágás dramatikus szokása a lakodalom végén, és a tisztségviselők olyan - máshol ismeretlen - megnevezése, mint a térfót, a tőkeasszony vagy a tódó. Egykori funkciójuk azonban már feledésbe ment.

A temetés, a halottkultusz sok ősiséget megőrző szokása közül kiemelhetjük az ún. kapus mitikus személyét, aki a másvilágon fogadja és kalauzolja a holt lelket, a halottlátó felkeresésének szokását, valamint a hamuhintést a ház padlójára, hogy a visszatérő lélek nyomokat hagyjon. Materiális jellegű az öltöztető-asszony tevékenysége, aki felkészíti a halottat a nagy útra, fiatal halottnál a karóra tűzött alma és rozmaringszál, ami végül a sírba kerül, és a sír élő fával történő megjelölése.

Az esztendő jeles napjaihoz fűződő szokásokat az egyházi liturgia és bizonyos kereszténység előtti vonások jellemzik. Ezek azonban nem csak a palócoknál és a magyarságnál, hanem a szomszéd népeknél is megtalálhatók.

179