Veres Gábor: A népi bútorzat története Északkelet-Magyarországon - Studia Agriensia 28. (Eger, 2008)
A BÚTOROK KÉSZÍTŐI - Kézműves-iparosok a népi bútorkészítésben
engedményt tesz a nemeseknek azzal, hogy ők szabadon hozhatnak be és foglalkoztathatnak a „maguk szükségletére” dolgozó asztalost. Északkelet-Magyarországon a nemesek alkalmazásában lévő asztalosok nagyon gyakran a falvak mellett uradalmakban dolgoztak. Sajnos ezeknek a kézműveseknek a munkájáról tudunk a legkevesebbet. Azok a gyűjteményekben fennmaradt bútorok, melyeket kisebb településeken, falvakban dolgozott asztalosokhoz tudunk kötni, kisebb részt a XIX. század végén, nagyobb részt a XX. század elején készültek, tehát a céhek megszűnését követően. Ezek az asztalosok nem feltétlenül igazodtak a nagyobb készítőközpontok stílusirányzataihoz. Elsősorban a bútorok színvilágában egészen egyedi vonásokat is felfedezhetünk, melyek általában nem is jutottak túl az adott falu határán. Egerszalókon például Hangácsi József készített remekbe szabott darabokat a paraszti háztartások számára. A környéken hajdanán kedvelt saroklócája egy fennmaradt példányát ismerjük191 mélykékre festve, áttört támlával, karfával, gazdag virágozással. A falvakban működő asztalosok csak szükebb körzetből, gyakran csak az adott településről kaptak megrendelést, munkájuk ezért elsősorban az itt élők igényeihez igazodott. Jó példa erre Dudás János és Kiss József festőasztalosok tevékenysége, akik a főleg a boldogi tisztaszobákat látták el festett bútorokkal, nyoszolyákkal a XIX-XX. század fordulóján.192 A vizsgált céhprivilégiumok még számos más kérdésben, így szociális, erkölcsi vagy a családtagok felvételét érintő ügyekben stb. is szabályozták az asztalosok tevékenységét. A fent vizsgált artikulusok is jól mutatják azt a szándékot a Helytartótanács részéről, melynek fő célja a céhek megreformálása volt. A XVIII. századi Európában sokak által támadott és elavultnak ítélt céheket Magyarországon a kormányzat elsősorban működésükben kívánta átalakítani az új típusú privilégiumok kiadásával is. Nem is lehetett ez másként, hiszen az árutermelés jórészt a céheken nyugodott, melynek fejlettsége jelentősen elmaradt a birodalom nyugati tartományaitól. A kézműves iparosok által előállított bútorok iránti igény a vizsgált időszaktól, a XVIII. század második felétől fokozatosan nőtt a szélesebb néprétegek, így a parasztság körében is. A folyamat csúcspontja a XIX. század második fele volt, amikor a céhes, majd ipartestületi keretek között dolgozó „virágozó asztalosok" a legtöbb megrendelést kapták. 191 DIVN. 55. 32. 1-2. 192DIVN. 82. 32. 153. 86
