Veres Gábor: A népi bútorzat története Északkelet-Magyarországon - Studia Agriensia 28. (Eger, 2008)
A BÚTOROK KÉSZÍTŐI - Kézműves-iparosok a népi bútorkészítésben
A céhek megszűnéséig a tanult asztalosok törekedtek arra, hogy a céhbe bejussanak, ez biztosította ugyanis - igaz a termelés korlátozásával - az áruk piacra jutását. Bármennyire korlátozták azonban a céhes mesterek működését, egy határon túl a piac szabályozó erejének mégis érvényesülnie kellett. A céh székhelye - egy-egy nagyobb lakosságszámmal bíró északkeletmagyarországi város - csak meghatározott számú asztalos megélhetését tudta biztosítani. A mesterek egy része így a város vonzáskörzetének - közelebbi-távolabbi környékének - ellátására szakosodott. Ezek a mesterek sokszor nem is maradtak a céh székhelyén, hanem a megélhetést biztosító lakosság közelébe költöztek. Ugyanakkor a folyamat fordítva is lejátszódott. A kisebb mezővárosokban, falvakban dolgozó mesterek nem voltak abban a helyzetben, hogy önálló céhlevelet váltsanak, ezért más városi vagy egyéb céhszervezettől kölcsönözték azt.175 Ennek legszemléletesebb példája a vizsgált területen a miskolci asztaloscéh, melynek 15 településen működtek landmajszterei.176 A XVIII. század elejétől folyamatosan napirenden voltak a céhszervezetek elleni támadások a nemesség illetve a vármegyék részéről. 1724-ben kezdte meg a munkáját a Helytartótanács, mely a kormányzat - előbb említett177 - alsóbb rendi jellegű hatóságait igyekezett ellenőrizni, működésüket egységesebbé tenni. A céhek tekintetében ezek működését igyekeztek megreformálni, melynek egyik eszköze volt a céhszabályzatok, privilégiumok áttekintése, felülvizsgálata. Az újonnan kiadott privilégiumoknál ezt már érvényesítették és bekérették azokat a szabályzatokat is, amelyeknek nem volt királyi megerősítése. A rendelet végrehajtása azonban igen lassan haladt, pedig a megerősítésre beérkezett privilégiumok nagyfokú eltérést mutattak. Ezért rendelték el 1761-ben valamennyi céhlevél Helytartótanácshoz való beküldését és megújítását.178 A változtatást két privilégiumon követtük nyomon. A rima- szombati asztalosoké 1761-ben, tehát az említett rendelet évében készült, a gyöngyösieké pedig 1771-ben, változtatások életbelépése után. A rimaszombati asztalos céh privilégiumának179 első négy artikulusa a céhgyűlések rendjével foglalkozik: „ Minden Czéhbeli Mester Embernek 175 SZULOVSZKY János 2005. 212. 176 BODÓ Sándor 1975. 537-551. 177 A vármegyék mellett a szabad királyi városok, bányavárosok, kerületek is ide értendők. 178 SZULOVSZKY János 2005. 223. 179 ELTE K kézirattár. Privilégia et articuli ceharum IV/18. 79
