Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)

R. VÁRKONYI ÁGNES: Végvár és mentalitás a végvártörténeti műhely negyedszázados története tükrében

ledőltek volna az útra, hogy rajtuk keresztül haladjon a nemzet régi országának, régi államának visszaállítására. A végvári életet történetünk ezeréves perspektívájában elhelyezve, benne a nemzet csodálatos iijúságának jelét kell szemlélnünk.” A végvári élet értelme a társadalmi béke megvalósítása, ahol „a nagyúr és szegény hajdú meleg szeretettel húzódnak egymáshoz” — írja Szekfű.17 Fő forrásául a költészetet jelölte meg, a Balassi versek és az egykorú katona énekek soraiból merít. Különös, hogy a Takáts által közölt dokumentumokból sugárzó szociális feszültségekről nem vett tudomást. A 19-20. századi értelemben vett katonai erényeket a magyar nemzeti mentalitás legfőbb sajátosságának tekintette: Már a „kuruc költészet” kapcsán írta „mely nagy tömegében hadi dalokból áll, [...] ilyenek már a bujdosók és a Thököly katonái körében születtek, de a katonaélet szépsége, a bátorság, szabadság gyönyörűsége most talál igazán lobogó színekre. A katonai dicsőség a nemzet dicsősége.” A katonaénekek oly nagymértékben kifejlesztették a nemzeti önérzetet, melyre addig példa nem volt, ezek „hangja hosszú időre megszabja a népi hazafiság irányát.”18 Szép szavak, van bennük igazság, de a külföldi példákkal az összevetés elmaradt, Szekfű egyetlen mozzanatot hangsúlyozott, a végvári vitéz önfeláldozását, hősi halálát, mint meghatározó mentalitást, és mint látni fogjuk, inkább a világháború utáni Magyarország vágyait, bátorítását, mint a 17-18. század teljes valóságát fejezte ki.

Lényegesen újat azzal hozott Szekfű a vártörténeti kutatásokban, hogy hangsúlyozta az ellátás jelentőségét, a nagybirtok szerepét és az Udvari Kamara tevékenységét a várak élelmezésében. Az Udvari Kamara „ha nem vágott is új utakat a pénzügyek kezelésében, és ha nem volt is képes a bevételeket és a kiadásokat másként, mint a valóságot folyvást meghazudtoló költségvetések papirosán koncentrálni”, mozgósítani tudta a pénzügyi tartalékokat.19 Elsőként Szekfű fogalmazta meg a végvárvonal európai jelentőségét. Ugyanakkor annál keserűbben közölte, hogy Európa erről semmit nem tud: „A magyar védelmi vonalnak szervezete és jelentősége, úgy az európai keresztény szolidaritás történetében, mint a magyarság szempontjából, ma is teljesen ismeretlen külföldön, holott e védelmi vonalnak századokon át való fenntartása egyik legnagyobb aktívumunk lenhetne, melyről mai viszonyaink közt lehetetlenség lemondanunk.”20

17 Szekfű, 1935. III. köt. 223-234.

18 Szekfű, 1935. IV. köt. 293.

19 Szekfű, 1935 III. köt./161.

20 Szekfű, 1935, III. köt./ 589.

23