Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)

R. VÁRKONYI ÁGNES: Végvár és mentalitás a végvártörténeti műhely negyedszázados története tükrében

ezúttal kieső gyömrői beszéd előzményei. Kiaknázatlan terület a végvári társadalom hitvilága, vallási élete és a különböző céllal készült prédikációk: a nyugodt tábori hitbuzgalmi elmélkedések, a harcok közben buzdítok és a végvári vitézek életével, erkölcseivel, viselkedési kultúrájával foglalkozók.

A forrásanyag jellege évszázadonként nagyon változó. Mohács évszázadában a reneszánsz, a humanizmus és a reformáció hatására a személyiség önértéke, a természet szépségei, az anyanyelv kifejező ereje, az erőpróbák életöröme érvényesült. Országos bűnökre kimért isteni büntetés képzete magyarázta a vereségeket, és megváltást, feloldozást a hősiesen vállalt harc adott. Élt a meggyőződés, hogy a dicsőséges halál belépő a hírnév és az utókor emlékezetének örökkévalóságába.

A 17. század folyamán a világképváltás, a hadügyi és a technikai forradalomnak nevezett fejleményekhez fűződő átalakulások, az iskolahálózat bővülése és az információ robbanás révén a forrásanyag megsokszorozódott. Európa két új nagy vezéreszméje, az államérdek és a hatalmi egyensúly közvetett módon erősen befolyásolja a végváriak gondolkozását is. Peter Burke véleménye, miszerint az elit és a populáris kultúra még nem különül el élesen egymástól, a magyarországi viszonyokra erős megszorítással érvényes. A háború tudomány lett, a hadviselés sajátos művészet, az új tudományhoz csak az elit, vagy a hadviselés körül kialakult katonai és civil értelmiség juthatott hozzá. A század folyamán a Királyi Magyarország mindkét hatalmi pólusán, a császárváros központi hivatalaiban és a rendi fórumokon, a főméltóságok tanácskozásain, az országgyűlések, a vármegyék, városok, egyházak irataiban, a követjelentésekben, s a török-magyar érintkezésekben is megsokszorozódott és minőségében is sokat változott a forrásanyag. A vitézlő rend képviselői megjelentek az országgyűléseken, kialakult a könyvekben, mecénási tevékenységekben, iskolázottságban sajátos kultúrájuk is.

A 18. század folyamán a végvárak utótörténetének forrásai elapadtak, s mivel történetük tudományos feldolgozása elmaradt, a megtörtént eseményeket, kimagasló tetteiket a törvényen kívüliségbe szorultak emlékezete, krónikák, a populáris énekanyag s a néphagyomány tartotta fenn. Az elit kultúrája folyamatosan elkülönült a falvak, mezővárosok kultúrájától. Már az előző században meginduló hatalmas anyaggyűjtések ellenére elmaradt a megélt történelem országos szempontú, korszerű feldolgozása, s az eltagadott történelem az oral history-ban, a szó-beszédekben, vásári énekmondók históriáiban, s mítoszokban görgetett tovább magával az egykori végvári mentalitásról szóló információkat. Ez a körülmény erőteljesen hozzájárult,

15