Veres Gábor - Berecz Mátyás (szerk.): Hagyomás és megújulás - Életpályák és társadalmi mobilitás a végváriak körében - Studia Agriensia 27. (Eger, 2008)
VINCZE DÁNIEL: Az egri vilajet kolduló rabjainak szerepe a török-magyar diplomáciai és társadalmi érintkezésekben
rök a kezébe került katonaságot és a határ menti lakosságot egyaránt, ám a keletről jött hadak célja ekkor még csupán „beszélő” zsákmányuk megszerzésére és távoli, az Oszmán Birodalom belsejében történő értékesítésére korlátozódott.2 Ez a típusú fogolyszedés a hatalmas állam belső szükségleteinek, a tengeri flotta evezős gályáinak, a gazdaság, illetve a szultáni és nagyúri háztartások igényeinek kielégítését célozta meg.3 A mohácsi csata, Buda elvesztése, a határok hozzávetőleges állandósulása és a nagy hadjáratok lezárulása után mind jobban lecsökkentek a nagy volumenű zsákmány- és rabszerző akciók a mohamedánok részéről, amelyért a végvidék lassú elnéptelenedése, a végvári vonalak zártabbá válása is jelentős részben okolható. Az 1568-ban megkötött drinápolyi béke pedig már nem csak de facto, hanem immáron de iure is véget vetett a nagy rabszerző hadműveleteknek, mivel megtiltotta a tömeges fogolyszedést a Magyar Királyság területén.4 Ezt követően, a tizenöt éves háború lezámlása után beköszöntő hosszú, viszonylag nyugalmas, békés évek sem teremtettek kedvező légkört az oszmánok számára ahhoz, hogy továbbra is ipari méretekben hódoljanak jól fizető szokásuknak. A felsorolt okok miatt a 16. század közepétől fogva egyre elterjedtebbé vált az a rendszer, amely már nem az ellenséges katonák foglyul ejtését, majd távoli vidékekre történő elhurcolását, hanem a zsákmány helyben való kicserélését vagy készpénzre való váltását tekintette elsődleges céljának.5 Ennek hátterében azt sejthetjük, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben már nem a messzi Balkánról vagy még távolabbról érkező, ideiglenesen itt hadakozó - és gyorsan vissza is térő - katonai alakulatok hurcolták el kiszemeltjeiket, hanem az állandóan itt állomásozó török végvári katonaság. Ezen katonaság viszont - mivel szolgálati helye a magyar határ közelében volt - már nem kívánta a messzi keletre küldeni kis számú foglyát, hanem célszerűbbnek látta hogy mi hamarabb, saját kezűleg gondoskodjon a rabok hasznossá tételéről. A két fél folyamatos portyázásai, beütései során egymás katonaságában és a végvidék népességében egyaránt jelentős károkat okozott. Magas volt azonban az egy-egy vesztes csatát vagy rajtaütést túlélő, és azt követően élve 2 Az 1390-es évek elejétől fogva a török portyázók magyar rabok tízezreit hurcolták külföldre, sokan a messzi Egyiptom vagy Kairó rabszolgapiacain bukkantak fel a későbbiekben. Csukovits Enikő: Csodás szabadulások a török rabságból. In: A elás 20 (2005/4) 89. 3 Fodor Pál: Adatok a magyarországi török rabszedésröl. In: Hadtörténeti Közlemények, 109 (1996) 133-142. 4 Magyar történeti szöveggyűjtemény II./I. Szerkesztette: Sinkovics István, Bp., 1968, 147. 5 A magas rangú rabok azonban mindig a szultánt, illetve a pasákat illették. Takáts, 1907. 425. 150
