Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)
KATONAI HAGYOMÁNYŐRZÉS A 21. SZÁZADBAN - VERES GÁBOR: A katonai hagyományőrzés és a turizmus - A hagyományápolás és az idegenforgalom kapcsolata az egri vár példáján
STUDIA AGRIENSIA 26, 2008 Veres Gábor A KATONAI HAGYOMÁNYŐRZÉS ÉS A TURIZMUS A hagyományápolás és az idegenforgalom kapcsolata az egri vár példáján A katonai hagyományőrzéssel foglalkozók egy kiválasztott korszak minél pontosabb rekonstruálására törekednek ruházatban, fegyverzetben stb.1 Az interneten jelenleg elérhető több mint harminc magyar haditorna csoport a fent említettek mellett legfontosabb céljai között említi még a történelmi korszak bemutatását a szűkebb vagy tágabb közönség számára. Sokan foglalkoznak rendhagyó történelemórák tartásával. A pedagógusok ezeket a bemutatókat - amennyire a tananyag engedi — előkészítik, így a történelem tanulásának motivációját mindenképpen erősítik a diákok széles körénél. Az oktatáson túl azonban a közönség nagyobb része nem vagy csak kevés ismerettel rendelkezik a csapat által képviselt időszakról. A cél persze éppen az, hogy ez az arány kedvezően változzon. De, hol is tartunk ma? Ha tíz különböző korszakból egymás mellé állítanánk katonai hagyományőrzőket, vajon milyen százalékos arányban tudná az „átlagos néző” legalább évszázadhoz kapcsolni őket. Bár ezt a vizsgálatot még nem végeztük el, csak kevés optimizmusra van okunk. A Dobó István Vármúzeumban az elmúlt években több szociológiai felmérés készült, mely a látogatói szokásokat és igényeket vizsgálta, melyből a témára nézve is kaphatunk támpontokat. A katonai hagyományőrzés szempontjából meghatározó rendezvény Egerben a Végvári Vigasságok fesztivál, melyen 1996-óta kiemelt szerepet kapnak a katonai hagyományőrző csoportok. A fesztivál visszatérő látogatóinak a száma meglehetősen nagy, melyet az alábbi ábra szemléltet.1 2 1 Érdekes összehasonlítás lehet, hogyan definiálják céljaikat a weblapokon a csapatok. (www.haditomalap.com) 2 Az első kérdőíves vizsgálat 2005-ben volt, melyet Erdélyi Anita végzett. Erdélyi Anita: A látogatói szokások és vélemények kérdőíves vizsgálata a Dobó István Vármúzeumban. In: Agria. A Dobó István Vármúzeum Évkönyve XLI. Eger, 2005. 407-426. 167