Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Tudomány és hagyományőrzés - Studia Agriensia 26. (Eger, 2008)

KATONAI HAGYOMÁNYŐRZÉS A 21. SZÁZADBAN - VERES GÁBOR: A katonai hagyományőrzés és a turizmus - A hagyományápolás és az idegenforgalom kapcsolata az egri vár példáján

A VÉGVÁRI VIGASSÁGOK ISMERTSÉGE 2005 Igen, már Hallottam róla, Minden évben Nem, de Most veszek láttam de még nem megnézem szeretnék először részt láttam A visszatérő vendégek körében található az a célcsoport, akik a katonai ha­gyományőrzést leginkább tudják értő szemmel figyelni, hiszen van egy ké­pük a csoportokról a korábbi évekből is. A 2005-ös felmérésben megkérdez­ték a látogatókat arról, melyik az a programtípus, amelyikből még többet szeretnének látni a történelmi fesztiválon. A válaszadók többsége a haditor­nát jelölte meg. A vizsgálatot a következő évben az Eszterházy Károly főis­kola idegenforgalmi szakmenedzser szakos hallgatóinak közreműködésével megismételtük. Ekkor már a megkérdezettek 29%-a nyilatkozott úgy, hogy már járt korábban a rendezvényen. Ez alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a katonai hagyományőrzők bemutatója a fesztivál egyik legnagyobb turisztikai attrakciója. A turisták többsége kedveli a történelmi bemutatókat. Ennek oka azonban az élményszerűség a különleges viseletek, fegyverek, pergő történet, melyet jól kiegészíthet a zene vagy a pirotechnika. A nézők egy jelentős részének azonban nem tűnne fel, ha például egy Anjou-kori be­mutatóba 16. századi végvári harcosok vagy éppen kurucok keverednének. Ezzel persze nem a nézőket szeretném minősíteni, hanem azt kifejezni, hogy az érdeklődés sokaknál a teátrumnak szól. Az előadásban a színdarabot lát­ják, melyben a filmekben látott csatajelenetek a szemük előtt zajlanak. Má­sodlagos a katonai surranó, öv, vagy épp a korban csak egy évszázaddal csúsztatott zene. A katonai hagyományőrzők és a rendezvényszervezők fe­lelőssége ezért nagyon nagy. Az előadás „részleteinek” is a helyén kell len­ni korban és minőségben, annak ellenére, hogy ezt a turisták jelentős része nem fogja észrevenni és értékelni. Az 1996-ban elindult történelmi fesztiválon a katonai hagyományőrzők bemutatója az első években jórészt fegyverbemutatót jelentett. A történet 168

Next

/
Thumbnails
Contents