Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig - Studia Agriensia 25. (Eger, 2006)
Élet az üveghuták árnyékában
ÉLET AZ ÜVEGHUTÁK ÁRNYÉKÁBAN A középkorban kezdődött, és a kora újkortól az első világháború végéig hazai iparunk egyik jellemzője volt a szakmunkásoknak az európai kontinens egészére kiteijedő vándorlása. Ennek egyik oka volt - az elmúlt évszázadokban általános jelenség — a szakemberhiány. Ha az egyik munkahelyen hanyatlott az üzem, nem tudott fizetni a megrendelő, vagy befejeződtek a vállalt munkák, a szakmunkások a legközelebbi helyen kerestek munkát. Ez a fajta mozgékonyság, a munkaerő mobilitása összefüggött azzal, hogy a fabrikák, vállalatok, üzemek, műhelyek családi alapon szerveződtek. A rokoni kapcsolatoknak nem mindennapi jelentősége volt a korabeli céhen kívüli ipari létesítmények létrejöttében. Az iparágak sorában a szakmunkások is családi alapon szerveződtek, mint például a kőfejtőknél, az edénygyártóknál, az üveghutásoknál, a téglaégetőknél és más iparokban. A szülők, gyermekek, unokák, az inasok és segédek, valamint a hozzájuk tartozó feleségek tették teljessé a munkavállalók csapatát. A családi alapon szerveződő munkahelyi közösségek működése a XVI. századtól a XX. századig szokás volt. Kedvelték az üzemek tulajdonosai, a megrendelők is, mivel egy családi kötelékekkel összefogott csoport általában megbízható munkavállalókat jelentett. Szükség volt erre azért is, mert a korban még nem léteztek - a bányászat kivételével - munkás érdekvédelmi szervezetek, továbbá az újkor végén már mind több nincstelen, csavargó, gyö- kémélküli, a társadalom peremén élő szabad munkavállaló kereste a megélhetés és a boldogulás lehetőségét. Ez a családias összetartozás megvédte az alkalmazottakat, de az üzemek, műhelyek tulajdonosait, a megrendelőket is a kétes hírű munkavállalóktól. A magyarországi üveghuták történetének van egy eddig viszonylag keveset kutatott és ezért kevéssé ismert részlete, csak a következményt ismerjük, hogy a megszűnt üvegolvasztók helyén új, addig nem ismert települések keletkeztek. Magasabb hegyvidékeinken az állandó települések éppen a XV1II- XIX. században virágzó erdei üveghuták lévén váltak lakottá. Az, hogy az üvegolvasztó telepek önálló településsé lesznek, mindenképpen dinamikus népességnövekedést feltételez. Viszont a XVIII. századi hivatalos összeírások adatai szerint az üvegkészítéshez 3—4, legjobb esetben 8—10 szakember munkájára volt szükség.851 Ez a néhány, közvetlen termék-előállításban részt851 VERES László 1991. 142. 220
