Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Magyarország védelme - Európa védelme - Studia Agriensia 24. (Eger, 2006)
MAGYARORSZÁG VÉDELME -EURÓPA VÉDELME BALASSI BÁLINT ÉS BOCSKAI ISTVÁN KORÁBAN - GEBEI SÁNDOR: A kozákság mint a lengyel végek határőrsége (1569-1648)
it, s nem utolsó sorban, az áruk értékét is, ő határozta meg.15 Egyáltalán nem véletlen, hogy a két évtizedes Daszkiewicz-éra robbantotta ki 1536-ban az első fegyveres felkelést a Dnyeper menti Cserkassziban. Ez a fegyveres megmozdulás a kozákság történetében radikális változást eredményezett, hiszen az áprilistól októberig „lent” (Zaporozsjeban) szorgoskodó kozákoknak a városokba való visszatérést ezután törvényileg megtiltotta. Ez a drasztikus lépés a „lenti kozákok” számát nemcsak hogy ugrásszerűen megnövelte, hanem a szezonális tartózkodást állandó jelenlétté változtatta át. A 16. század első felében született meg a szó igazi értelmében vett szabad kozákság „lenti”, a zuhogókon túli centruma, a (zaporozsjei) szics (oroszosán: szecs). Maga a szecs vagy szics (=fát kivágni, erdőt kiirtani) tulajdonképpen nem volt más, mint egy fagerendákból emelt vár, amelyet a Dnyeper többszáz szigetének egyikén építettek fel a kozákok. Az első jelentős szics a folyó vizszintje fölé 7 szazsenyre kiemelkedő (kb.14 méterre), erdővel borított Tomakovka szigetén létesült.16 Azért itt, hogy az északról és délről egyaránt fenyegető veszélyt időben észlelhessék. Északon, a kanyevi és cserkasszi sztarosztaságot egykézben tartó Dmitry Wisniowiecki Hortyica-szigeti helyőrségétől kellett óvakodniuk, délen, a Tavany-sziget felől a tatárokat kellett vigyázniuk. 1569 után, a volhíniai, a braclavi és a kijevi vajdaságból összetevődő Ukrajnában a sztarosztaságoknak ugrásszerűen megnőtt a jelentőségük. A helyi viszonyokkal tisztában lévő és a gazdasági erőforrásokat jól ismerő ukrajnai főnemesek még az ország védelmét is felajánlották a királynak a tatárok ellenében, csakhogy megkaparinthassák a jövedelmező sztarosztaság tisztségét, a sztarosztaság lakói feletti teljhatalommal együtt. III. Zsigmond király (1587-1632) - III. Waza (Vasa) János svéd király és Jagelló Katalin fia - például 1620-ban Konstanty Wisniowieckinek életfogytig (dozywotnym) a cserkasszi, Janusz Zaslawskinak pedig a Dnyeper balparti, perejaszlavli sztarosztaságot adományozta.17 A dúsgazdag Ostrogski-család egyik tagja, Janusz - alighogy katalizált - 1603-tól a braclavi és korszunyi sztarosztaságok 15 Archiv JUZR VII/2. Kijev, 1890. 367. 16 Krónika Marcina Bielskiego. t. III. Sanok, 1856. 1358-1361., Memuari II. 317-318., Vojennaja enciklopedija. tom. X. SPb., 1912. 470. („ubi [Tomakovka szigetén - G. S.] Nizovii Kozaki tanquam in arcé fortissima habitant confidenter.”) 17 Vosszojegyinyenyije Ukraini sz Rosszijej. Dokumenti i matyeriali v troh tomah. t. I. Moszkva, 1953. 9., 12. 297