Petercsák Tivadar: Nemesi és paraszti közbirtokosságok Heves Megyében (XVIII-XX. század) - Studia Agriensia 23. (Eger, 2003)
III. NEMESI KÖZBIRTOKOSSÁGOK HEVES MEGYÉBEN - 2. A közös erdők használata
pénteken Akit falopáson találtak, annak a büntetése első alkalommal 3 forint és 12 pálcaütés, második esetben 6 forint és „20 kemény pálcákkal fog szenvedni”, harmadik alkalommal pedig 12 forintot fizet és 30 pálcával büntetik.150 A mikófalviak haszonvételeinek jelentős hányada a XVII-XVIII. században még az erdőből származott, mert a település határának nagy részét elfoglaló erdők megfelelő mennyiségű - sőt a földesurak jóvoltából ingyenes - tűzi- és épületfával látták el a jobbágyokat, de bér ellenében makkoltathattak is. Már 1700-ban megemlékeznek arról, hogy a Bekény Gábortól elkobzott részen „300-400 sertésre való makkos erdő” található. Egy évvel később a faluban összeírt 7 felnőtt jobbágyférfi fejenként 7-8 sertéssel rendelkezett. A későbbiek során a kisnemesek is kivették részüket a sertéstartásból, mert a falu lakóinak egyik fő árucikke e tevékenységből származott. A fenti erdőhasználatért azonban az úrbéresek jelentős szolgáltatásokkal tartoztak, így a földesuraik kúriájához Málnapatakáról deszkát, a borsodnádasdi és helyi erdőkből fát, hordódongát, abroncsot és tavasszal két hordó nyírvizet kellett szállítaniuk.151 Az erdei sertéshizlalásra Tamaleleszen is megfelelő mennyiségű makkos erdő volt a földesurak birtokában. 1720-ban a tölgyesek 600 sertés makkoltatására is alkalmasak, de ekkor a jobbágyok még nem éltek ezzel a lehetőséggel, mert a földesurak - a hízók számától függetlenül - egy hízót követeltek tőlük a makkoltatásért. Az egri vásárbírói számadások szerint azonban a XVIII. század utolsó harmadára már a lelesziek egyik fontos árucikke volt a sertés, amelynek a makkoltatásá- ért 1770-ben díjat fizettek uraiknak a helyi lakosok.152 Azon túl, hogy a lelesziek ingyenes fához jutottak, 1770-ben még kereskedhettek is az épület- és tűzifával, továbbá hordóabroncsnak való fával az egri piacon. Rövid ideig a helyben tevékenykedő salétromfőzőnek is eladhatták a fát, illetve a „Szénégető” helynév tanúsága szerint ilyen célra is fordíthatták. Ellenértékéként pl. az egyik földesúr lakhelyére minden eszten150 Hacsavecz Béla 1992. 169. 151 Havassy Péter 1989. II. 39-40. 152 Havassy Péter 1989. II. 36. 50
