Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)

PÁLFFY GÉZA: A törökellenes határvédelmi rendszer fenntartásának költségei a 16. század második felében

80-100 000 r.f. is elérte Magyarország éves jövedelmeinek 10 %-át, sőt meghaladta a magyar rendek által megszavazott hadiadóból valójában befolyt ösz- szegeket is.66 Az egyre növekvő zsoldhátralékok utólagos fizetése viszont - még az újabb segélyek jóváhagyása ellenére is — gyakran jelentős pénzhiányt eredményezett. Amikor pedig az 1580-as évekre a fiskus már katasztrofális helyzetbe került, előfordultak olyan esztendők, hogy egy-egy végvár katonái évente pusztán egy-két hónapnyi zsoldot vehettek kézhez.67 A probléma a kor adórendszere és gazdasági viszonyai között mégsem volt orvosolható, hiszen az állandóan szolgálatban álló „vitézlő nép” fizetése állandó és rendszeres bevételeket, azaz egészen új állami adórendszer bevezetését igényelte volna. Ennek megvalósítására - egyáltalán nem véletlenül - majd csak az állandó hadseregek fokozatos létrejöttével a 17. század közepe után került-kerülhetett sor.68

A győri főkapitányság katonaságának egy részét (a 3500-ból mintegy 1200 főt, évi zsoldjuk kb. 70 000 r.f.) tehát más jövedelmekből, elsősorban a birodalmi segélyből és különféle magyarországi bevételekből kellett fizetni. Ez azonban egyáltalán nem véletlenszerűen, hanem az 1570-es évekre fokozatosan kialakult gyakorlat szerint zajlott. Eszerint az alsó-ausztriai rendek segélyéből fizették a pápai, a veszprémi, a szentmártoni és a cseszneki vár magyar őrséget, valamint a Győrben szolgáló magyar huszárok, hajdúkat, valamint a német Archibusier-ekét. A két győri német gyalogoszászlóaljat, a Tatán és Várpalotán állomásozó német gyalogokat, valamint az utóbbi vár magyar katonáit, végül az ún. öt balatoni végház (Vázsony, Tihany, Szigliget, Keszthely, Csobánc) védőinek zsoldját más bevételekből biztosították. Az utóbbi öt vár összetartozását ez a helyzet jelentősen erősítette, hiszen katonáik azonos forrásból történő fizetésüknek köszönhetően elmaradt zsoldjuk ügyében szinte mindig közös kérelmekkel fordultak az uralkodóhoz, a kamarákhoz vagy a Haditanácshoz.69 Az eltérő finanszírozás viszont másutt azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy még egy váron belül is (például Győrben vagy Tatán) a végváriak eltérő időben kapták meg fizetésüket. Ez a három másik magyarországi végvidék számos várában is megfigyelhető volt, s gyakorta vezetett a különböző időpontokban és eltérő rendszerességgel fizetett katonák elégedetlenségéhez és konfliktusaihoz. Ennek ellenére más, jobb megoldás a 16. század második felében az adott viszonyok között aligha létezett.

66 Acsády /.: A pozsonyi i. m. és Uő.: A jobbágy-adózás 1564-76-ban. Bp., 1894. passim.

67 Takáts S. i. m.; F. Peril i. m. passim, vő. még Gecsényi Lajos: Katonák és polgárok a győri végvárban a XVI-XVII. században. In: HK 31 (1984) 4. sz. 669-670. és L. Seeger i. m. 148.

68 Norbert Winnige: Von der Kontribution zur Akzise: Militärfinanzierung als Movens staatlicher Steuerpolitik. In: B. R. Kroener-R. Prove i. m. 59-83.

69 Pálffy G. \ A császárváros védelmében i. m. 173.

209