Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Végvár és ellátás -Studia Agriensia 22. (Eger, 2001)
KENYERES ISTVÁN: A várbirtokok szerepe a 16. századi magyarországi végvárrendszer ellátásában
ciót (Proviantordnung) 1539-ben adták ki az esztergomi vár katonasága számára,50 a 16. század második felétől már több ilyen utasítást és árszabást is ismerünk, ez utóbbiak általában egy-egy végvidékre vonatkoztak. Annak ellenére, hogy igen sok, a katonai élelmezésre vonatkozó forrás maradt fenn, kevés élésmesteri elszámolást, számadást ismerünk. Többnyire az udvarbírói számadásokból nyerhetünk képet a katonai élelmezés mértékéről és gazdasági-, pénzügyi technikájáról. így például igen gyakran az udvarbírók által az élésmestereknek átadott élelem értékét az udvarbírói számadásokban jóváírták, tehát nem ellentételezték, ami azt jelenti, hogy az élésmester által a katonáknak elvileg hitelben kiosztott élelem költségét az uradalom, ill. a kamara magára vállalta. Ebben az esetben a hadi fizetőmester csak nyugtát adott az udvarbírónak a katonák számára kiosztott élelem értékéről. Az élésmesterek a Szepesi és a Magyar Kamarák által kezelt váruradalmakban közvetlenül a kamarák alá tartoztak és azoknak is tartoztak elszámolási kötelezettséggel. Felső-Magyarországon a kassai élésmestemek volt kitüntetett szerepe Kassa speciális helyzete miatt. A főkapitányi székhelynek nem volt uradalma, így udvarbírája sem, így a Szepesi Kamara által bérelt tizedekből látták el a kassai helyőrséget. Az Alsó-ausztriai Kamara alá tartozó várakban is találunk a kamara által kinevezett élésmestereket (Proviantmeister), helyesebben élelmezési tiszteket (Proviantverwalter), akik felett a magyarországi főélésmester, illetve főélelmezési biztos (Obrister Proviantmeister v. Obrister Proviantcomissar in Hungern) állt. A főélelmezési biztos feladatkörébe tartozott 1558-tól Győr, Komárom, Szentmárton, majd a fentieken kívül 1569-től Tata, 1587-től Kanizsa élelemmel való ellátása, illetve az ottani élelmezési tisztek felügyelete. Magyarán a Bécs védelme szempontjából legfontosabb végvárak élelmezését végezte a szinte 50 I. Ferdinand által az esztergomi várőrség számára kiadott élelmezési rendelet („Profandordnung zu Gran”) előírta, hogy a várkapitány, Martin Lascano (Verwalter der Haubtmannschaft) nem mérhet bort a katonáknak, csak az élésmester (Profandthandler), a katonák az élelmet, nem zsoldjukért kapják (azaz annyit vásároltak, amennyit a zsoldból lehetett) hanem pontosan előírták, hogy fejenként és naponta egy zsoldosnak mennyi ellátmányt kell kapnia borból, kenyérből, húsból és sóból: „Zum andern ordnen und setzen wir, daß die profanndt als prot, Feteisch, unnd wein nit wie bißheer nach den solden, sonnder allain auf die Personen, Als auf ain yede person, Sy hab nun ain oder mer sold, ain Layb prot, ain phundt vleisch, ain pint Wein unnd auf ain ganntze Rot monatlich ain kuefFt Salz unnd solches alles Rottensweiß ausgetaxlt werde.” Mivel a katonák sérelmezték, hogy magyar mérték szerint mérték a bort, így 1 dénárral drágább minden, ezért elrendelte az uralkodó, hogy minden mértéket bécsi szerint mérjenek. A katonák arra is panaszkodtak, hogy nem látják el őket hússal, hanem az élésmestertől pénzt kapnak húsvásárlásra, de azon a környéken nem lehet húst szerezni, ezért az utasítás szerint a kapitánynak kényszerítenie kell az élésmestert, hogy ő, vagy szolgái ne pénzt osszanak, hanem maguk szerezzék be a katonaság számára a húst. ÖStAHKAGB Ung. Bd. 383. föl. 152-153. Bécs, 1539. április 1. 159
