Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

A népszínműtől a drámáig. A színműíró Gárdonyiról

Pál is óvta irodalmunkat: „Ki merjük mondani, hogy a tündérvilágból lehetetlen valódi színművet írni ”.76

A szabadságharc bukása után gyorsan bekövetkezett a népszínmű hanyatlása. A megváltozott társadalmi viszonyok között a középnemesség már nem rokonszenvezett a parasztsággal, amely régebben harcostársa volt a nagybirtok elleni harcban. A forradalmi események megijesztették a középnemességet, feladta demokratikus elveit, és a színpadon sem akarta látni a valóságos életproblémákat. A népszínművekben, amelyek korábban a polgárosodás zászlóvivői voltak, most eluralkodott a stilizált parasztvilág, sírva-vigadó dalokkal, vasárnapi ünneplő ruhával, harangszóval, lakodalommal. A népszínmű elveszítette társadalmi alapját, nem törekedett az úr-paraszt ellentét bemutatására. Már Szigligeti darabja, a Cigány (1853) is nagyon messze esett a Csikós (1847) haladó demokratizmusától, a palota és kunyhó ellentétének bemutatásától. Megerősödtek az operett-elemek, fokozatosan háttérbe szorult a polgári, vagy népdráma felé mutató jelleg. A kettéválás lehetősége kezdettől megvolt, Gyulai Pál sürgette is a tiszta műfajok mielőbbi kialakítását.77

A kiegyezés évtizedében már egyértelmű volt, hogy a negyvenes évek népiességének szülötte nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Szigligeti Ede A lelencben (1863) példát adott ugyan a népdrámára a romantika levetkőzésével, de példát adott arra is, hogyan kell az összeütközést kikerülni, a konfliktust szentimentálisán feloldani. A népdráma reális elemei felvillantak még Abonyi Lajosnál (A betyár kendője, 1871), de az 1874-es pályázatot elnyerő Falu rossza végleg az énekes, dalos, táncos népszínmű felé fordította a műfajt. Mégis nehéz megítélni Tóth Ede munkásságát.78 Mert A falu rossza tartalmaz valamit a paraszt drámai önállósításából, A tolonc is egyike azoknak az alkotásoknak, amelyek legközelebb állnak a népdrámához, de Tóth Ede követőinél a népszínmű már nem tudta levetkőzni stilizált, hazug hangját egészen Gárdonyi fellépéséig. A Lukácsy Sándor-féle népszínművek eltorzították a falu és a falusi ember valóságát, annál is inkább, mert az 1875-ben megnyílt Népszínház első igazgatója, Rákosi Jenő törekedett is az élesebb társadalmi ellentéteket bemutató darabok elkerülésére.

76 Gyulai Pál, im. 35.

77 Gyulai Pál: Szigligeti és újabb színmüvei, im. II. 435—440.

78 Szabó Ede: Népszínműirodalmunk néhány kérdése. Irodalomtörténet, 1954. 2. szám.

71