Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
A népszínműtől a drámáig. A színműíró Gárdonyiról
szetben Érthető hát, hogy már megszületésekor kiváltotta a konzervatív kritika támadását. A Petőfi ellenes harc vezetője, a vértelen szalonköltészet vezéralakja, Császár Ferenc azért bírálta a népszínművet, mert a nép „salakját” ábrázolta, és politikát kevert az irodalomba.73 A népszínmű a németek mellett merített a francia romantika alkotásaiból és a magyar elődök műveiből. Elsősorban Balogh István: Angyal Bandi, Lúdas Matyi, Vándza Mihály: Zöld Marci, Gaál József: Peleskei nótárius című darabjaira gondolunk, amelyekben a megvetett, elnyomott nép kapott hangot. Vándza Mihály müvében már megjelent a betyár is, aki a népszínművekben az elnyomottak képviselője lett. Szigligeti a Szökött katonában már sajátosan magyar alakokat szerepeltetett, de Korpádi Gergely sorsában még sok vonás emlékeztet a francia romantika mondanivalójára és szerkezeti megoldására (osztálykülönbség gondolata, az elcserélt törvénytelen gyermek szerepeltetése, aki főúri sarjadék stb.). A népszínmű műfajának ötvöződését vizsgálva Gyula Pál is rámutatott a francia hatásra, észrevéve a demokratikus mondanivalót is: „Annyira eredetinek látszó népszínműveinkben is észrevehető a franczia népdrámák hatása. Itt is, mint ott, szüntelen meg van alázva a felsőbb társaság az alsóbb rovására, s alapja az össze nem olvadható tragikomikai elem ”.74 Bayer József mutatott rá a népszínmű magyar forrásaira, a tündéries, tüneményes vígjátékokra, amelyekben első csírájában megvan a nép költészete, dalai és egyszerűsége.75 Az 1848 előtti politikai, társadalmi élet demokratizálódása és az irodalomban Petőfi fellépésével határozottan a nép felé való fordulás létrehozták tehát a színpadon is a haladó társadalmi mondanivalójú és a nép dalait megszólaltató népszínművet, amely sikeresen olvasztotta magába a francia romantika és a magyar elődök értékeit, leszorítva a színpadról a tündéries bohózatokat, amelyeknek elterjedésétől Gyulai 73 Törő Györgyi: „Tart a harc... most eszmék küzdenek”. Irodalomtörténeti Közlemények, 1954. 2. szám. Vö.: Császár Ferenc: Gondolattöredékek a divatos magyar népszínművekről. Életképek, 1844.1. 9-10. szám. A Budapesti Híradó is élesen elítélte a Csikós-1 (1847), mert „bünmérget csepegtet a nép szívébe”, mert a „nemesek, urak ellen izgat”. (1847. III. 9. szám.) 74 Gyulai Pál: Dramaturgiai dolgozatok. Franklin, Bp. 1908. I. 267. 75 Bayer József: A magyar drámairodalom története. Bp. 1897. 7. 70
