Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

A regényíró műhelyében - Az Isten rabjai regényforrása, a Margit-legenda

Az író a legenda szűkszavú adatait felhasználva kisgyermekkorától kíséri végig regénye főalakjának életét. Jancsi eszmélő világában Margit jelenti a szépséget, a szeretet egyedüli menedékét. Később férfias érzelmei rajongó szerelemmel veszik körül eszményképét, mindig az emberi érzések természetes vágyódásával idézi fel emlékezetében. Sajátságos érzés ez, mert benne a finoman átszűrt testi vágyak erotikája keveredik a tiszteletet parancsoló vallásosság misztikus hangulataival. Gárdonyi legszemélyesebb énje (szerelmi boldogtalansága) ugyanúgy benne kavarog ebben a vágyódó érzésben, mint a világképi harmóniáért küzdő türelmetlen értelemkeresése.

Jancsi fráter előtt két út nyílik meg a szemléleti egyensúly kiküzdésére: Margit rajongó vallásossága az istenhit nyugalmát ígéri, a szerzetet többször elhagyó, majd a rendházba visszatérő Ábris fráter példája pedig a társadalom bizonytalanságát villantja fel előtte, amely a nyugtalanságot ülteti el benne. Margit emberiesített vallásossága a szerete- ten alapuló humanista isten-eszmény ideálját bontakoztatja ki előtte, Ábris sorsa, Bajcsy mértéktelen testisége, a háborúk és ellenségeskedések pedig a való világtól riasztják el. E kettősségben telve van bizonytalansággal, kétkedéssel, s nemcsak Rudolf fráterrel elmélkedik az emberi élet végességéről és a világ egyetemes összefüggéseiről, de a gyászszertartás egyházi szövegéből is az örökké megújuló emberi kétkedéseket hallja ki: „Antequam nascerer novisti me... (Mielőtt születtem volna, ismertél engemet)

A ravatalra helyezett hófehér liliomok nem feledtetik az íróval azonosult Jancsi fráter kétségeit. A kérdések nyugtalanítják az írót, Jancsi fráter ugyanúgy önmagához menekül, mint az őt teremtő művész: „A szívet azért rejtette el az Isten, hogy senki se lássa

Jancsi fráternak a külső világ ugyanúgy felkínálja a boldogulást, mint a kolostori életben a magába fojtott rajongás. A Margit által jelképezett emberiesített isten-eszmény mellett a külső világ elvezethetné a társadalom törvényeinek felismeréséhez - a lehetőség fel is ötlik előtte többször -, de mint ahogyan ő sem választja ezt az utat, Gárdonyi is visszariadt attól, hogy „kint a világban” találja meg kérdéseire a választ.

Gárdonyi előtt - mint kortársai előtt is - két lehetőség kínálkozott arra, hogy a századforduló körül csalódva eszményeiben - az időnként

64