Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

A regényíró műhelyében - Az Isten rabjai regényforrása, a Margit-legenda

Jancsi gyermekkorból férfikorba ívelő és Margit életét kísérő rajongása, boldogtalan szerelme, lelki nyugtalansága, elbizonytalanodó kétkedése, értelem- és eszménykereső tanácstalansága az író leikéből fakadtak. Lényegében a századelő — 1906-1908 körül - Gárdonyijának eszménykereséséről van itt szó, amely a kor legkiválóbbjainak, köztük Adynak és Móricznak világképi harmóniát kereső tájékozódásával mutat rokonságot. Az Isten rabjai szubjektív szférája a Margit-legenda tényeit hűen vállalva és ábrázolva ugyanazt a vívódást sejteti, ami az istenes verseket alkotó Adyt foglalkoztatta, vagy a biblia-tanulmányt író Móriczot is eltöltötte. Ennek igazolását a királylány legendájának és Gárdonyi regényének gondolati párhuzamaiban kereshetjük.

Említettük már, hogy Gárdonyi mennyire ragaszkodott a legenda eseményeihez és az előforduló nevekhez. Margit vallásosságának bemutatásakor ugyanezt a hűséget tapasztalhatjuk. Az Isten rabjai objektív Margit-portréja a legenda Margitjához hasonul, s ez a portré csak Jancsi fráter lelkében idealizálódik egy különleges eszménnyé.

Gárdonyi feltehetően ismerte a Margit-életrajzokat (így a Garinus- féle legendát és a nápolyi legendát is!), tudott arról, hogy a domonkos rend követelményei milyen változásokat eredményeztek később a Marcellus-féle latin nyelvű legendához, vagy az 1300 és 1320 között keletkezett eredeti magyar nyelvű fordításhoz képest. Regényében azonban nyoma sincs a későbbi életrajzokban minduntalan felbukkanó levitációnak és stigmatizációnak. Margit a begina közösségből kolostorrá lett veszprémi rendházból érkezik a Duna szigetére és természetes szemléletként hozza magával a laikus (és eretnek) előzményekig visszavezethető beginaközösség vallásos hagyományait. Gárdonyi többször is talál alkalmat arra, hogy a szigeti kolostor belső életének leírásakor az apácák emlékezetében megjelenjen a keresztfa és a krisztusi szenvedés iránt rajongó Margit, aki a „Humanitás Christi” középkorvégi elvének megfelelően az emberi szenvedéseket átélő Krisztusnak akar élni. Szembeszegül minden világi akarattal, és az egyházon belül maradó beginizmus szellemének megfelelően önsanyargató, aszkéta életre törekszik.

62