Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
Kísérlet a kisprózával. Vázlat Gárdonyi novelláiról - Tézis-novellák a naturalizmus vonzásában
A szépen megformált novella történetének objektív realitását a gyermeki érzelmek, vágyak és emlékek stilizálják együtt érző bánattá és szomorúsággá. A vágyak, az emlékek úgy oldódnak fénnyé, színekké és zenévé, ahogyan az olvasóban tudatosodik a gyermekek tragédiája. Az ügyesen keretbe foglalt alaptörténet az író-narrátor szerető együttérzését sugallja, azok igazságát, akik télen hideg szobában dideregve várják a tavasz olvasztó melegét... Már az Erdei történet mélyen jelképes, stilizált szintjén felsejlik az emberi kiszolgáltatottság tragikuma, de ennek szociális és morális tézissé emelt szimbolikáját Az ezeréves ember (1907) meséje bontja ki maradéktalanul. Unfí, a napkeleti hajós, aki szabad volt, erős, és szemét a villámlás fénye erősitette, hajótörést szenved, s a mocsárból hátára veszi az „úri-féle” pióca embert, aki a bőséget, a boldogabb életet ígérte. Cipeli az idők végtelenjén, kilátástalanul és boldogtalanul, miközben terhe egyre szívja vérét, elveszi erejét. Szabadság és szolgaság, boldogság és boldogtalanság alternatíváját kínálja a mese, örök érvényű tanulságként minden felelősséggel élő embernek. A vad törtetés és igazságtalan kizsákmányolás ellenében - az író egyedi világképének megfelelően - a szeretet lehet egyetlen vigasztalást adó remény. Ez élteti az Egy szál drót (1906) vándorló drótosát, az Anna-báli emlék (1906) öregasszonyának életét is a szeretet emléke aranyozza be, de erre vágyik a kertészék vak leánykája is (A kertésznek csak egy leánya volt, 1912). A Mi erősebb a halálnál (1908) pedig szinte didaktikusán hirdeti, hogy a halál ellenében csak a szeretet ad további küzdésre éltető erőt. A szeretet miatt gyötrődik a Belső szoba (1911) házaspárja, ez menti meg az öngyilkosságtól a Ne halj meg Fábián! (1912) hőseit, és magyarázza a Sánta angyal (1912) történetét is. A teljesületlen boldogság, a megértő szeretet hiánya lecsendesült nosztalgiaként, fájó emlékként tér vissza azokban a novellákban, amelyekből Gárdonyi egész csokorra valót rendezett önálló kötetbe 1912- ben Hosszúhajú veszedelem címmel. Személyes boldogtalansága, sikertelen házassága és beteljesületlen szerelme is visszhangzik ezekben a történetekben, amelyek a századforduló szecessziós novellisztikájának olyannyira jellemző színfoltjai. Az emlékek, a pompázó színek, 40
