Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
Kísérlet a kisprózával. Vázlat Gárdonyi novelláiról - Tézis-novellák a naturalizmus vonzásában
Paraszti témájú novellái mellett ebben az időszakban megjelentek a városi szegénység életével foglalkozó írások. A Fűtőék című novella már 1900-ban a városi proletárok életének céltalanságáról, s csak halványan felvillanó reményeiről szólt. A kisgróf( 1904) is a külváros szegényei közé vezet, nyomorból ácsolt boldogságuk ingatagságát olyan sötét színekkel ecseteli, amely a „naturalista” novellisták - Bródy, Thury és Kóbor Tamás - ilyen természetű alkotásaira emlékeztet. Ekkorjelent meg Gárdonyinál először - ugyancsak a naturalizmust idézve - a torz, a szélsőségesen különleges látvány egy nyomorék alakjában: a lábatlan rokkant ember álmában az életre kelt halott kisfiú tagadja meg kolduló édesapját. A novella sötét színeit enyhíti az író együtt érző nosztalgiája. A szeretet és boldogság utáni vágy „lírizálja” az életvalóság dokumentumát, s így Gárdonyi még ekkor sem írt olyan jellegű „drámai” novellát, mint Thury Zoltán, aki már a kilencvenes években túllépett a nyomorgó kisember szürke átlagán. Novellái megteltek igazi drámákkal, belső feszültségtől fütött kirobbanó lázadással (A sztrájk, 1894, Kőművesek, 1894, A vasút, 1894, A szegény emberek pártja, 1897 stb.). Gárdonyi novellája így is remeke művészetének: sürített koncentrációja - az alakok életének egyetlen eseményéből feltárja múltjukat és szomorú jövőjükre enged kitekintést -, rövid, csattanó befejezése a novella klasszikus tömörségű alkotásait idézi. Az ilyen „naturalista” novellák drámaiságát lírai futamok kísérik. Jól mutatja ezt A szürke (1904) című novella is, amelynek buckós lábú, nagyfejű bérkocsis lova leginkább Csehov novellájára emlékeztet, bár Gárdonyinál még a kocsis sem osztja meg fájdalmát és bánatát a szomorúan vergődő szürkével. A város elesettjei jelentek meg Gárdonyi novelláiban. A társtala- nok, a magányosok, akiknek sorsát közvetlenül vagy közvetve tette tönkre a külső világ. Ritkán lázadnak ezek az alakok, a sorsközösséget vállaló író együttérzése és szeretete kíséri őket (Verőn, 1904, A tej, 1910, Két vándor, 1912, Ora pro nobis!, 1911, A papa nem örül, 1909). A paraszti élet ezekben az években határozottabban kimunkált jellemekben és sorsokban bontakozott ki, mint a kilencvenes években. Gárdonyi parasztjai mintha kinőttek volna egyszerű világukból: már 38
