Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

Az esztétika gyakorlata. Művek közelről - Ellentézis a fundamentumban. Ida regénye

Mihálynak még sok szép és idealizált jellemvonása van -, de Ó Péter életútja nem szociális képletként érdekli elsősorban, hanem morális tanulságként: lezüllése Balogh Csaba és Ida szebb emberi magatartását emeli ki.

A titkosírásos feljegyzések bőséggel igazolják, hogy Gárdonyi talán semmivel nem foglalkozott annyit esztétikai természetű fejtegetéseiben, mint a személyiségrajzzal, a „perszonifikálással”, a jellemzés művészetével. Az Ida regényének minden struktúraeleme a szereplők belső, lelki életét hangsúlyozza, minden ízében annak szolgálatában áll. Az író következetesen valósítja meg mindazt, amit elméletileg végiggondolt. Ahhoz az elvéhez tartotta magát, hogy „ az egyén egy lelki jegy repetálása vagy túlzása által teremtődik elénk”. Másik helyen ugyanerről így ír: „Karakterizálás: egy jegynek a kiemelése és néhányszor való repetálása. S nem felejtendő, hogy kép által válik feledhetetlenné minden karakter”. így érthető, hogy a regénystruktúra fő jellemzője a helyzetek, epizódok, a képek folytonos hullámzása-halmozása, amelyek ugyanazon karakterjegyeket mélyítik el a többszöri „repetí- cióval”, vagyis ismétléssel.

E felfogásból az következik, hogy az Ida regényének nincsenek igazán dinamikusan változó jellemei. A regényfonal tengelyében álló főszereplők - az író mondanivalóját, a regény világképét igazán kifejező személyiségek - „nyitott” jellemek, a kettős expozícióban már egyértelműek, és az ott kiemelt karakteijegyüket motiválja, mélyíti az író a harmadik rész változó képeiben. Mindezt rendkívül nagy leleménnyel teszi: számtalan apró élethelyzetet teremt, valósághű emberi körülményekkel, bár az is igaz, hogy ez némileg egyhangúvá teszi a művet. Ugyanakkor rendkívüli pontosságra törekszik, miliőrajzai tömörségükben is megragadóak, és legtöbbször művészi telitalálattal emelik ki a szereplők ismételt személyiségvonását.

Az Ida regénye főszereplői közül Balogh Csaba a határozottabb, céltudatosabb. Megszállottja a művészi teremtő munkának, aktivitása töretlen és egyenes vonalú. A házasságot kényszerű tehernek tekinti, amellyel - illetve az anyagi lehetőséggel, a hozománnyal - végleg leszámolhat társadalmi kötöttségeivel, csak a művészetnek élhet, és testvérén is segíthet. Felvillan ugyan benne a dzsentri büszkeség - hi155