Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

Az esztétika gyakorlata. Művek közelről - Ellentézis a fundamentumban. Ida regénye

szén Ó Péter polgári biztonságát a Tófalusi elönévvel és nemesi címerével szeretné ellensúlyozni -, de csak halvány gondolatként, mert eszmélkedése az első felismeréstől, a műalkotás lelket megrendítő „eksztázisától” ível fel - már Ida „műérző” segítségével - nagy müvének, a Múzsa halálát ábrázoló „Meteor”-nak látomásos-jelképes expresszivitásáig. A festmény dekoratív pátosza, a magányos Múzsa meteorszerű ellobbanása a művésziét stilizált tragikuma, ugyanakkor a részletek aprólékos kidolgozottsága egy távolról felderengő szecessziós eszményt sejtet.

A regény másik főszereplőjének jellemzése talán árnyaltabb, de ellentmondásos is egyúttal. Ó Ida lelki finomságát apró rezdülésekben ábrázolja az író, nagy műgonddal törődik társkereső boldogságvágyának rajzával, e legfőbb karakterjegyének „repetíciójával”, de meglepő ellentmondást látunk cselekvési önállóságának bemutatásában. Ida a zárdában harciasán, merészen és felajzott aktivitással fordul szembe a megalázó vak fegyelemmel és képmutatással, ugyanakkor megalázkodva enged az apai brutalitásnak, majd a kényszerrel vállalt házasságban passzívvá, kiszolgáltatottá válik. Nem tudja és nem meri vállalni a „másik Ida” sorsát, aki tanítói oklevéllel üzötten-hajszoltan, de szabadon és önállóan küzd meg az erkölcstelen világ konvencióival. Igaz, a regény befejezésében - jellegzetes „ellentézisként” - ismét aktívan cselekvő személyiséggé válik: szakítani akar férjével, de fokozatosan megszereti, s a befejezés Gárdonyi által oly fontosnak tartott feloldó „nagyjelentében” bátran vállalja a döntés szabadságát, felszabadult érzéseit.

Balogh Csaba jellemében és cselekvő céltudatosságában Gárdonyi a művészet eszményeit állítja szembe az eszményeket hullató dzsentri magatartással, ugyanakkor didaktikusán példát is teremt e magatartás negatív etikátlanságára. Hiszen a festőművész Balogh Csaba ugyanabból a világból jön, amelyben testvérének férje, a piperkőc jegyzősegéd megragad, és dorbézoló, kártyázó, birtokokat elherdáló erkölcstelenségével a lezüllés tipikus útját járja. Súlyos és fontos szociális probléma ez, bár Gárdonyit „csak” karakterjegyként érdekli ez a típus, és olyan hazug erkölcsként, amellyel szemben az új, igazabb morált - a művész alkotó tevékenység hitet adó eszményét — teremtheti meg.

156