Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

Az esztétika gyakorlata. Művek közelről - Az ellentézisek részletezése eltolódások által. Boldog halál szekere

ző munkájában: „Egyik kései elbeszélésének címe Napóleon katonáira utal, akiknek a kezébe - a nagy ütközet előtt - a Boldog halál szekere című imakönyvet adták”.

Ez a humánus és történelmi hitelesség azért fontos, mert itt Gárdonyinak sikerült megvalósítania a maga állította követelményt: „Értéktelen ízek mindazok, amelyekben nem a szíved rezgését érzi az olvasó. Tehát csak vékonyan, hellyel-közzel az okoskodást, filozofálást”. Néhányszor előfordul ugyanis, hogy a többek által kifogásolt „okoskodás” rontja a mű esztétikai hatását. Példaként hivatkozhatunk az Atkozott józanság című kisregényre, amelyben a szituációk friss, eleven életszerűségét beárnyékolja az alaptézist - a tiszta szerelem legyőzi az értelem tartózkodó józanságát - felhígító többszöri okoskodás, amivel a főhős vizsgálja, elemzi önmagát.

A Boldog halál szekere mentes az ellentézises fundamentum tételének ismétlésétől: csak maga a történet - az érzések hullámzó ritmusa — él, az elbeszélés jelentését a befogadó értelmezheti. S hogy ez mégsem válik valamiféle müvészietlen dokumentummá, azt az érzések mélységén túl az első személyü narrációval biztosított alanyiság, a lírai hangnem biztosítja.

Először az egyik beszélgetőpartner, a beretvált arcú öregúr emlékezéséből ismerjük meg Kalló Józsi sorsát. Az öreg kallólegény a Gyöngyös fölötti Mátra oldalában álló kallómalomban évekig „értő kezekkel öntögette a külyük alá a gálicos olajat, s igazgatta a külyük alá a megfehérült, megkeményült, gyöngyösi híres szűrposztót. Tiszta gyapjúból volt az a szűrposztó, nem tehénszőrből. Azért volt jó és messze híres”. Itt nemcsak a posztókészítés szakavatott ismerete biztosítja azt a közvetlenséget, amit a „bensőség” esztétikumának nevezhetnénk (az elbeszélő apja is szűrszabó volt), hanem a gyermekkori első megfigyelések tiszta realizmusa is.

Józsi bácsi „ tiszta, becsületes szemű öreg bátyó ” volt, aki sokszor megfordult az elbeszélő családi körében Gyöngyösön. Imádságos, szelíd és jóakaratú öregember volt (somfabotján faragott rövidített jelmondatával: EIIVKE, ami annyit tesz, hogy „Ha Isten velünk, ki ellenünk?”), s ha gyakorta kínálták, mindig köszöntőt mondott: „Adjon Isten ... boldog kimúlást az árnyékvilágbul”. Ez ajellem „karakter-ten144