Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)

Világkép és stílus. Gárdonyi gyakorlati esztétikája

jevszkij között, Hófehérke és Hugó Békája között! Olykor rút a szép, olykor szép a rút... De minden olyan hős jó hős, akit az olvasó szívével fog fel. Ezért lehet szimpatikus hős a testileg rút is, vagy az alsórendű. Például Hugo Békája, Quasimodója, Dosztojevszkij Raszkolnyikovja szebb, mint Beniczkyné grófnői és Herczegjukker-asszonyai, Jókai daliás hősei... A szenvedő rút a végtelenséggel kapcsol... A részvétben mélyebbek a rezgések, mint a csodálatban, és magától fénylik elő az Ewigkeitszug ”. Egy tökéletes mályvacsoport mellett „egy korhadt kóró vagy tört cserép” esztétikailag fenségesek, mert mélyebb rezgéseket váltanak ki, felkeltik az értékvesztés tragikus fájdalmát.

A mély érzéseket megmozgató müvek a legértékesebbek: ezért különb a költészet mint a próza, és ezért a legmagasabb rendű művészet a zene, mert a zenemű a puszta rezgések - magasságok és mélységek - harmóniája.

Ellentézises, rezgéseket kiváltó legyen a téma, a műalkotás minden íze („ Csak a szíve történetét írd, csak a lelki szituációt! ”) s főképpen az irodalmi mű tárgya, az emberi lélek, a karakter: „ Egy karakter és az ellentézisei, amelyekbe ütközik, ez a fő s minden!” A jellem ellentétes beállításban nyílik: másik karakter, másik szív, másik akarat, kontrasz- tos miliő, a magunk ördöge stb. („Gegenspiel”). „ Ütköztetés egyre- másra, visszahanyatlást, vergődést, érzelmi vihart... Szituációt szerkessz ellentézisre, s extázist. Folyton a maga ellentéziseibe keverd... Zaklasd a szívet! ”

Gárdonyi „karakter-faragás” tekintetében Dickenset tartotta a legkü- lönbnek, akinél a komikus és szentimentalizmus ellentézise a tragikus, de a példaképek névsora igen rangos: Shakespeaer-nél karakter a szenvedélyek füzében, Dosztojevszkijnél a tökéletes „ód-közelség”, extázi- sokban hányódó karakter, Gogolnál a testi és lelki jegy olykor a karikatúráig túlozva, Tolsztojnál semmi más, csak karakter, Gorkij annyi gonddal karakterizál, hogy figurái szinte kilépnek a könyvből. Shakespeare IV. és V. Henrikje arról győz meg, hogy a karakter a minden és nem a történelem. (Falstaff „örök”, élhetett volna más korokban is.) „ Tehát ha történelmi regényt írsz, ne a történelmen legyen a szemed, hanem... ”

A karakter legyen új, érdekes, egy jellemző karakter-jegy túlzásával és annak repetációjával (ismétlésével) legyen egyénítve. A soroza118