Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
Világkép és stílus. Gárdonyi gyakorlati esztétikája
2. Gárdonyi esztétikai értékrendjének feltárását és poétikai rendszerének vizsgálatát - amint már említettük - a Titkosnapló alapján végezzük el. Miután a napló Mesterkönyv című fejezetének feljegyzései 1915 és 1922 között keletkeztek, joggal feltételezhetjük, hogy az írás gyakorlatában kiérlelt, véglegesnek tekinthető álláspontokkal találkozunk, amit az önértékelő és összegző szándék is megerősít. Sajátos ambivalencia kíséri ezt az önszemléletet, mert egyrészt érvényesül a Kosztolányi Dezső által is említett „gőgös szerénység”145, a szemérmes öntudat, másrészt a továbblépés akaratát erősítő elégedetlenség. Mellőzöttségét sérelmezte, a dicséretnek mindenkor örült, bárhonnan is érkeztek az ítéletek és a minősítések. „A Budapesti Hírlapban Sebestyén tárcát írt Herczeg Aranyhegedűjéről és igen kiáltozva fejtegeti, hogy Herczeg a legnagyobb író. Fájdalom nélkül olvastam, és csak azért jegyzem fel, hogy a dátumát tudjam. Most már tehát Négyesy, Kéky, és nem is számítva a Wahrman-díj ítélőit, mind kimondják az elsőséget. O az első, akit a publikum se nem szeret, se nem olvas” - írta 1916. december 26-án kissé kesernyésen naplójában. Ugyanebben az évben jóleső érzéssel nyugtázta az újságcikket, amelyben már másodszor említették nevét a Nobel-díjjal kapcsolatban. 1922-ben pedig Pintér Jenő kétkötetes irodalomtörténete váltott ki belőle „mély megilletődést”. „Egy kis lelki napsütést éreztem ” - jegyezte meg örvendezve a róla szóló cikket olvasva. A művészi öntudatot és biztonságot azonban időnként felváltotta az elégedetlenkedés. Panaszolta, hogy kevés karaktert tud előállítani, hogy az élet sok miliője iránt vak maradt, és sürgetően írta 1916. március 30-án: „Ma eszméltem rá, hogy több realizmussal kell írnom”. Legmeglepőbb azonban akkor, amikor hiányérzetét egész életművére rávetíti: „Az összes 1921-ig írt könyved ember- és miliőfestései a »más szóval a szót« s a »múltja is adódjék« szerint újraírandók. Hiszen itt 145 Kosztolányi Dezső, 1914. ih 113
