Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
Világkép és stílus. Gárdonyi gyakorlati esztétikája
ragyogtathatod művész voltodat”. Másutt ugyancsak a jellemzésről, a testi és lelki jegyek összefonódásáról gondolkodva ugyanilyen szigorúan mérte művészetét: „...És szinte elirtózva eszméltem rá, mennyire művésziedének negyven évi munkálkodásom remekei. Nem vigasztal, hogy a többi író is ilyen, de ha van még tíz évem, talán pótolhatom Az ambivalens érzésekből fakadó müvészöntudat, az újat hozó különbség-tudat vizsgáltatta felül elődeihez - korábbi mestereihez - és pályatársaihoz való viszonyát. Az egykor bálványozott példaképről, Jókairól már mint pózoló és szavaló, örökké színházat játszó gyermekről gondolkodott, Mikszáthot pedig „pajkos diáknak” minősítette, aki anekdotázni, elbeszélni mesterien tudott. Igaz, elbeszéléseiből nem az marad meg bennünk, amit elmond, hanem csak az, hogy ő beszélt - tette még hozzá nem minden irónia nélkül. Herczeg Ferenc soha nem tudta, hogy a művészet célja és értelme az embememesítés, hősei mindig lajdinántok és jukker-asszonyok, akik hol magyar ősruhát, hol polgári ruhát öltenek. A személyes jó barát, Szabolcska Mihály is kirostálhatná költészetének nagy részét, mert maradandó emlékként legfeljebb két- három versét - közöttük a Grand Caféban címűt - őrizzük. Egyértelműen elmarasztalta Szomaházy István művészietlenségét, Szabó Dezső Elsodort falu-járói pedig ellenszenvvel vegyes elismerését fogalmazta meg. Ez az 1920. szeptember 25-i naplóbejegyzés igen tanulságos, mert a regény művészi stílusát dicsérő, új értékekre fogékony Gárdonyit jellemzi, aki az avantgárd - ebben az esetben az expresszionista stílus - művészi erejét is felismerte: „Ezekben a napokban olvastam Szabó Elsodort Faluját, és bár lapról lapra undorított, kábító képhalmazaiban tanulságos volt látnom a képekkel való jellemzés erejét ”. A művészi értékekre fogékony Gárdonyi ritkán tévesztett arányokat. Előfordult persze — mint amikor például Goethe Wilhelm Meister- jét „unalmas kontármünek” minősítette —, de nem tévedett, amikor - irodalmunk irányait jellemző paradoxonként - Dosztojevszkij műveinek fényében igénytelennek, színvonaltalannak ítélte a népszerű Beniczkyné Bajza Lenke jól öltözött úriasszonyainak világát. A mérték itt már igényes és jelzi Gárdonyi művészi „megújulásának” irányát: 1916-1918-ban „fedezte fel” Balzacot, s főképpen - a Copperfield Dávid-ot, valamint a Félkegyelmű-t olvasva - Dickenset 114
