Nagy Sándor: Gárdonyi közelében - Studia Agriensia 21. (Eger, 2000)
GÁRDONYI KÖZELÉBEN - Az írói világkép határai. Gárdonyi világnézete - Az istenkeresés értelme
Ily módon Gárdonyi világképében az antropozófia panteista szemléletét végső pontnak tekintjük, amelynek társadalmi vonatkozásai a szeretet eszményében megtalálható egyenlőségben a társadalmi ember egyéni szabadságának elsőrendű követelményében jelentek meg. Gárdonyi eszménykeresésének legmélyebb értelme a szellemi szabadság kivívásának hite. Az a meggyőződés, hogy a menekülő lélek csak magányában tudja felvenni a harcot sekélyes környezetével, hogy a konvencionális és egyre tartalmatlanabb etikai rend helyére csak az önmagába záródó szuverén egyéniség képes új, elképzelése szerint igazabb morált teremteni. Ez a magatartás tudatosan vállalta a különállást, mert előtte hamisnak látszott a valóság, a feudális-kapitalista rend, és igaznak tűnt a belső érzelem őszintesége, a személyesebb és ezért emberibb szemlélete a világnak. Minden vágya tehát a függetlenedés szándéka, amely ugyan az emberi kapcsolatok betelj esületlen- ségével járhatott együtt, de mégis olyan belső szabadság volt, amely nem kötött alkut környezetével, a társadalommal. S bár ez a környezet befolyásolhatta a valóságosan érzékelhető emberi létezést, az elrejtett belső érzelmeket, a lelki embert soha nem kaparinthatta hatalmába. A létezés értelmét kutató szenvedély ebben a szubjektivizáló törekvésben vélte felfedezni az emberi élet távlatait. A mindig tökéletesedő lelki ember eszménye lebegett előtte, akinek fejlődését a halál sem állíthatja meg. A test megsemmisülhet ugyan, de a lélek folytonosan léEzen a fokon megtudja, hogy a „kis világ”, a mikrokozmosz, vagyis az ember maga, megfelel a „nagy világnak”, a makrokozmosznak... Kezdi úgy érezni, hogy összenő az egész világépítménnyel, annak ellenére, hogy teljesen önállónak érzi magát. Feloldódik az egész világban, eggyé válik vele, anélkül, hogy saját mivoltát elveszítené... " (Rudolf Steiner: A szellemtudomány körvonalai. Génius, Bp. én. 291-292.) Gárdonyi jegyzettöredékei az ember és a világegység Steiner-féle „lelki alaphangulatát” visszhangozzák: „Ha az ember: kicsiben a világmindenség, akkor a világmindenség: az ember nagyban. A test a matéria, a lélek az Isten. A csillagok a világmindenség sejtjei”. Egy másik helyen: „Ez a kifejezés: testem, helyes. Ez a kifejezés: lelkem - nem helyes. Lelkem helyett azt kellene mondani: én ”. A lélek-ember én-tudatában így áll elő a létharmónia és individuális szabadság Gárdonyi-féle eszménye, az antropozófia „beavatási fokainak” megfelelően. Ha a legmagasabb „lelki alaphangulatban” a lélek az Isten, akkor az utóbbi feljegyzésnek megfelelően az én az Isten. Ezt úgy kell nála érteni, ahogyan - a visszaemlékezések szerint - szeretteitől búcsúzva halálos ágyán mondta: az Isten énbennem lakik! 100