Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

PÁLFFY GÉZA: Hírszerzés és hírközlés a törökkori Magyarországon

mindezzel, nem sokat foglalkozott vele, hiszen - miként a nagyvezír korántsem szerényen kifejtette - egy légy egy elefántnak nem tud ártani.35

Verancsics szerint a diplomáciai kémkedésnek több alapkövetelménye volt. Ezek közé sorolta a hírszerzésben résztvevők felkészültségét, a kapcsolatépítésre kínálkozó alkalmak felismerésére való képességet, a hírek értékelésében való jártasságot, továbbá nem utolsósorban az információkért való anyagi ellenszolgáltatást. Ennek megfelelően hangsúlyozta, hogy a követeknek vagy legalább beosztottaiknak bírniuk kell a magyar, bosnyák vagy horvát nyelveket, hiszen alig akad olyan tisztségviselő a szultáni udvarban, aki ne tudná ezek valamelyikét. Emellett bizonyos mértékben az olasszal is boldogulni lehetett, ugyanakkor a német a legkevésbé volt használható.36 A követek részéről végül azt is alapvető feladatnak tartotta, hogy havonta legalább három-négy alkalommal kimerítő jelentésekben adjanak hírt titkos tevékenységükről, olyan formában, hogy a hírek megszerzésének módja és származási helye alapján kommentálják, melyik információnak mekkora a tényleges értéke.37 Sőt — miként az a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv Turcica-gyűj- teményében fennmaradt jelentések alapján megállapítható - a követeknek a legbizalmasabb információkat a korban egyre fejlődő titkosírások valamelyikének felhasználásával kellett uralkodójuknak megküldeniük.38

A megbízható hírek szerzésének legfontosabb színhelyéül az érsek az isztambuli szultáni udvart, illetve a legmagasabb döntéshozó szervet, a dívánt jelölte meg.39 Úgy vélte azonban, hogy elsősorban nem a vezírek és a magasabb főméltóságok, hanem azok török és renegát szolgái, valamint a szerájban alkalmazott különféle szolgálattevők (testőrök, étekfogók, kapidzsik, csauszok stb.) között kell keresni a hírszolgáltatásra rávehető avagy arra hajlandóságot mutató személyeket. Kifejtette, hogy 1567-1568. évi küldetése idején a janicsárok,

35 Zontar, J. : Michael Cemovic i. m. 210.

36 „ Ut itaque huic parti imprimis succurratur, necesse putarem esse, ut aut orator, qui Constantinopoli residet, Hungarica, Bosnensi et Croata lingua polleat, aut collegam aliquem peritum earum, vei alium quempiam alio quovis titulo nominatum habeat, cuius industria huiusmodi hominum facultas acquiratur, retineanturque in officio omnes adepti. " Ennek a javaslatnak a jelentőségére utal, hogy ezeket a sorokat már vagy maga Verancsics, vagy a jelentést megvitató Haditanács valamely hivatalnoka aláhúzta.

37 A titkosügynökök és kémek jelentéseinek ilyen irányú vizsgálatára lásd Zontar, J.\ Obvescevalna sluzba i. m.

38 ÖStA HHStA Turcica passim. A Habsburg követek titkosírásaira lásd Révay Zoltán: Titkosírások. Fejezetek a rejtjelezés történetéből. Bp., 1978. 61-69. és 73-76. Vö. még Piekalkiewicz, J.'. A kémkedés világtörténete i. m. 115—120.

39 „Nulla loco opportuniora et certiora de Turcarum machinationibus assequi possunt, quam Constantinopoli, in curia principis ... ’’ A dívánra az újabb magyar nyelvű irodalomból lásd Fodor Pál: Szultán, birodalmi tanács, nagyvezír. Változások az oszmán hatalmi elitben és a nagyvezíri előterjesztés kialakulása. In: Történelmi Szemle 34/1-2. (1992) különösen 21-24.

44