Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)
PÁLFFY GÉZA: Hírszerzés és hírközlés a törökkori Magyarországon
határ menti kémkedésben zajlottak le, hiszen az új végvárrendszer kiépülésével a régi módszerek alkalmazására az északabbra tolódott frontvonal mentén is kiváló lehetőségek kínálkoztak. A minőségi változás a védelmi rendszer egészéhez hasonlóan az információk kiértékelésének gyakorlatában és módszerében ment végbe. Miután ugyanis az 1550-es évekre a bécsi katonai vezetés — valljuk meg mesteri módon - a magyar rendektől fokozatosan átvette a török elleni határvédelem központi irányítását, ekként a végvárak és az újonnan megszülető végvidékek főkapitányaitól a híreket már nem pusztán Magyarországon, hanem Bécsben, a magyar király külföldi udvarában értékelték ki. A határvidékről érkező információk alapján azonban a döntés-előkészítés és a döntéshozatal a továbbiakban már nem - a csak alkalmanként Pozsonyban ülésező - Magyar Tanácsnak (consilium Hungaricum), de nem is I. Fer- dinánd bécsi Titkos Tanácsának (Geheimrat, consilium secretum), hanem a határvédelem megszervezésére és központi koordinálására hivatott külön kormányszervnek, az 1556-ban felállított Udvari Haditanácsnak (Wiener Hofkriegsrat, consilium bellicum) a feladata lett.25 Ez a naponta ülésező, katonai tanácskozó-döntéshozó szerv szervezetét és működését tekintve pedig már születése pillanatában messze felülmúlta a vegyes összetételű, alkalmilag ösz- szehívott középkori királyi tanácsot. Azt azonban nem feledhetjük, hogy működésének kezdeti szakaszában a magyarországi viszonyokban való járatlansága következtében még nem csekély mértékben szorult rá a magyar tanácsosok és főkapitányok javaslataira a hírszerzés szolgáltatta információk alapján történő döntések meghozatalakor is. A bécsi politikai-katonai vezetés, majd 1556-tól a Hofkriegsrat a török elleni határvédelem irányításával egyidejűleg a keleti diplomácia teljes ellenőrzését is átvette a Mohács előtt azt szintén maguk koordináló magyar rendektől és főméltóságoktól. Megfelelő személyzet, kapcsolatrendszer és tapasztalatok hiányában azonban az 1570-es évekig e területen is rászorult azoknak a délszláv, elsősorban szerb, horvát, illetve raguzai és magyar oráto- roknak, intemunciusoknak, kísérőszemélyzetnek vagy titkosügynököknek a segítségére, akik elsősorban délszláv nyelvismeretüknek és korábbi tapasztalataiknak köszönhetően jártassággal bírtak a keleti ügyek intézésében. Mellettük azonban már a kezdetektől alkalmaztak olyan alsó-ausztriai, itáliai, németalföldi és más európai diplomáciai akciókban már bevetett nemeseket, akiknek feladatul szánták, hogy kitanulják az Ostpolitik fortélyait, hogy azután akár a konstantinápolyi követi tisztségbe emelkedhessenek. 25 Regele, Oskar. Der österreichische Hofkriegsrat 1556-1848. Wien, 1949. (Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchives, Ergänzungsband V\.) és Firnhaber, Friedrich: Zur Geschichte des österreichischen Militärwesens. Skizze der Entstehung des Hofkriegsrathes. In: Archiv für Kunde österreichischer Geschichts-Quellen 30. (1864) 91-178. 41
