Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

IVANICS MÁRIA: Tatár kémszolgálat az 1663-as magyarországi hadjáraton

A magyarországi hadszíntéren telelő tatárokat a tizenöt éves háború folyamán mégis többnyire a helyi török katonai vezetők látták el tapasztalatokkal és információkkal. A várak élelemmel való ellátását szolgáló 1602. évi téli portyán a szolnoki és a szegedi szandzsákbég kalauzolta a tatár csapatokat.3 Az 1603-as közös török-tatár muraközi portyán kalauzuk a környéket jól ismerő, korábbi aladzsahiszári szandzsákbég, Fetuz Muszlu volt. Szolgálatai jutalmául a kán személyesen kérvényezte a Portán, hogy Fetuz Muszlu visszakapja régi szandzsákját.4

A Köprülü Ahmed pasa által vezetett 1663. évi érsekújvári hadjárat idején a morvaországi és felvidéki tatár portyákról szóló korabeli német nyelvű tudósítások arról írnak, hogy a tatárok vezetői a magyar végvári huszárok voltak. Hammer oszmán történetének idevonatkozó része5 is egy ilyen egykorú német forrás, Ortelius krónikájának adatait vette át, melyek mind a mai napig visszaköszönnek a történeti munkákból.6 Ugyanakkor Evlija Cselebi török utazó, aki részt vett nemcsak a hadjáraton, de a tatárok portyáin is, nem említi a végvári huszárokat. Azt írja, hogy a tatárok a foglyaikat tették meg kalauznak.7 A két forrástípus közötti ellentmondást feloldja Georg Kraus Erdélyi krónikája. Kraus az 1663-as események elbeszélésénél egyrészt Orteliust követi, másrészt felhasználta azokat az információkat is, melyeket a hadszíntérről Érsekújvár elestének körülményeiről személyesen neki írtak. így feltehetően hiteles az az értesülése, miszerint „Az ellenséget állítólag egy Nitzai Jakab nevezetű végvári huszárból törökké lett nagyszombati gonosztevő vezette Morvaországba, aki minden szorost utat és ösvényt megmutatott.”8

Az itt idézett elbeszélő források alapján egyértelműen olyan kép rajzolódott ki előttünk, hogy a tatárok a hadműveleti vagy a közvetlenül vele szomszédos

3 Abdu’l-Qädir Efendi, Topílar kátibi: Vekäyi-i Tärihiyye. Wien ÖNB Ms. MXT 130. Fo. 164a.

4 Orhonlu, Cengiz: Osmanli Tarihine Aid Belgeler - Telhisler (1597-1607). In: Istanbul Üni- versitesi Edebiyat Fakültesi Yayinlan. Nr. 1511. Istanbul 1970, 55.

5 ’’Und is solchem Wüten gingen sie weiter ... nach Mähren wohin ihnen (welches wol höchlich zu beklagen) die Christen selbst und absonderlich die Ungarische Gränz-Husaren alle Wege und Stege zeigten.” Ortelius redivivus et continuatus oder der ungarischen Kriegs- Empörungen... von dem 1607 bis an das 1665 Jahr durch Martin Mayem. Frankfurt am Main. 1665. II. 272. Hammer, Joseph: Geschichte des Osmanischen Reiches. VI. Pest 1830, 118-120.

6 Kopcan, Vojtech: Osmanskà vÿprava na Slovensko v rokoch 1663-1664. In: Historickÿ Őasopis 40 (1992/3), 297-314.

7 Evliya Çelebi Seyähatnämesi. VI. Istanbul 1318/1900, 364—379. “Buradan yine esirlerimizi kulaguz edüp...” p. 368.

8 Georg Kraus: Erdélyi Krónika 1608-1665. Budapest 1994, 569. Kraus 1650-ben kezdte el írni krónikáját.

209