Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

IVANICS MÁRIA: Tatár kémszolgálat az 1663-as magyarországi hadjáraton

hadsereg ellátását, s nem utolsó sorban a zsákmány értékesítéséből származott a tatár alakulatok zsoldja, ill. természetbeni fizetsége. A portyák sikere az adott körzetben elérhető pillanatnyi erőfölénytől, és a meglepetéssszerű megjelenéstől függött. Joggal merülhet fel a kérdés, hogyan szereztek a tatárok tudomást a szembenálló hadsereg erejéről, a felvonulási útvonalakról, a megsarcolható városok és védtelen falvak, a hozzájuk vezető hágók és gázlók hollétéről. Arról is rendkívül kevés adattal rendelkezünk, miképpen készítették elő hadjárataikat, gyűjtöttek-e a tatárok stratégiai elképzeléseik végrehajtásához előzetesen ismereteket vagy inkább a hadműveleti területen való információszerzést részesítették előnyben? A tatárok hírszerző tevékenységéről forrásaink legtöbbször általánosságokat tartalmaznak, s igen szűkszavúan válaszolnak ezekre a kérdésekre.

Az egyik legkorábbi, ilyen szempontból hasznosítható forrásnak számít Báthory István lengyel király követének, Martin Broniewskinak a Relatioja.1 Broniewski, aki 1578-ban majdnem egy évig tartózkodott a Krímen, s részletesen leírta a tatárok hadiszokásait, a hírszerzésről mindössze annyit említett meg, hogy a tatárok az ellenség határához érve egy kisebb csapatot küldenek előre nyelvet fogni, s tőlük szerzik az információt a szóbanforgó terület földrajzi adottságairól, az ellenség elhelyezkedéséről, katonai erejéről, az útjukba kerülő megerősített helyekről.

A tizenöt éves háború korából már több adattal is rendelkezünk. Pecsevi török történetíró elmondja, hogy az 1594-es hadjáratra érkező sereget egy sokat tapasztalt öreg tatár, Dzsánis aga vezette át a Vereckei hágón, de neki sem volt konkrét helyismerete vagy előzetes információja, ezért kénytelen volt a hegyi terepen való jártasságára és főként intuícióira hagyatkozni. Pecsevi elbeszélése arra utal, hogy a tatároknál volt valami szakrális jellege a kalauzságnak. Pecsevi személyesen ismerte Dzsanis agát, s azt írja róla, hogy a Pápára helyezett Idrisz pasa kérte el a kántól a magyarországi hadszíntéren való további kalauzkodás végett, de hamarosan meghalt. Halála előtt azonban „barátjai közül újra egy tatárt állított maga helyett kalauznak, mert a kalauzság neki is ezen az úton jutott. Halálakor a tatárnak a fülébe mondta: Ezt a megbízást és az iszlám népnek való szolgálatot neked adom át, te is magad után majd másnak add át. Azt beszélik, hogy ez az egyén még azon a napon ott Pápa környékén a katonaságot vezetni kezdte, s noha azt a tartományt nem látta és nem ismerte mégis kalauzságot végzett. Ez is a hitharcos [Dzsanis aga] csodái közé tartozik, azért kétség nem lehet benne.”1 2

1 Opisanije Kryma Martina Bronevskogo v 1579 g. In: Zapiski Odesskogo Obäcestva Istorii i Drevnostej. 6(1867), 333-361.

2 Peçevi, Ibrahim: Tárih-i Peőevi. II. Istanbul, 1283/1866, 148-149. Karácson Imre fordítása: Török Történetírók. III. (sajtó alá rendezte Szekfű Gyula), Budapest 1916, 106-107.

208