Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

HILLER ISTVÁN: A Habsburg informátorhálózat kiépítése és működése az Oszmán Birodalomban

a „geheimb Correspondenz” tagja lebukás esetén a legrosszabbra számíthatott, s az sem volt kétséges, hogy a sikeres felderítés esetén nem lesz egyetlen olyan személy vagy intézmény sem, amely kiáll mellette, s megmenekíti. Mindez világos és egyértelmű volt, mégsem Vlatchy volt az első - s nem is az utolsó - aki vállalta a kockázatot. Amikor 1629 kora őszén a raguzai beszervezett informátor lett a Titkos Levelezők intézménye már egy alapjaiban megszervezett és működő hálózatként funkcionált.

Az illegális információszerzés a modem diplomácia szerves része volt. Az ellenségről vagy akár a szövetségesről értesüléseket, híreket természetesen a korábbi nemzetközi kapcsolatok idején is gyűjtöttek, rendszerszerű kialakítására azonban az állandó követségek létrejötte után került sor. Az állandó követségek működésével a legális információszerzés kiegészült az illegális információszerzéssel, s a rendszer egészének folyamatos további finomodásával alkottak egy egységes egészet.4

A Habsburg Birodalom a 16. század első felétől kezdődően meglehetős lassúsággal alkalmazta az új rendszert. Az uralkodói központban - Bécsben, majd Rudolf uralkodása idején Prágában - több európai hatalom képviseltette magát, mint amennyit a birodalom küldött, hiszen egészen a 17. század közepéig csak a Szentszéknél, Velencében, Spanyolországban, Franciaországban, s az Oszmán Birodalomban működött állandó Habsburg diplomáciai képviselet.5 Ráadásul különböző katonai-politikai okok miatt több követség tevékenysége rövidebb-hosszabb időre megszakadt. Franciaországgal a harmincéves háború alatt alacsonyabb szintű állandó képviseleten keresztül tartották a kapcsolatot, sőt 1635-től kezdődően, amikor XIII. Lajos országa tényszerűen is belépett a hadviselő felek sorába megszakadt a diplomáciai kontaktus. Hasonlóképpen az Oszmán Birodalommal a hosszú török háború idején nem volt folyamatos politikai érintkezés, s az új Habsburg állandó követség csak a zsitvatoroki béke után 1610-től kezdte meg ismételt működését. Az Oszmán Birodalommal való diplomáciai kapcsolatot egyébként is külön jellemzés illeti. Általában azt a módozatot lehetett természetesnek tekinteni, ha két ország kölcsönösen képviselteti magát diplomatákkal egymás központjában, ha arra a politikai viszony lehetőséget és alkalmat teremtett. Léteztek kivételek, mint például a Toszkán Nagyfejedelemség és a Habsburg Birodalom

4 Az állandó követségekre: Garret Mattingly: Renaissance Diplomacy. London 1955. Az állandó követségek létrejöttének és működésének részletes szakirodalma: István Hiller: Palatin Nikolaus Esterházy Die ungarische Rolle in der Habsburgerdiplomate Wien-Köln-Weimar 1992.101.

5 Friedrich von Hurteer: Friedensbestrebungen Kaiser Ferdinands II. nebst des apostolischen Nuntius Carl Caraffa. Bericht über Ferdinands Lebensweise, Familie, Hof Räthe und Politik. Wien 1860. bes. II. Die Gesandten an des Kaisers Hof 247-252.

159