Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

ÁGOSTON GÁBOR: Információszerzés és kémkedés az Oszmán Birodalomban a 15-17. században

A korai időkről, tehát a 14—15. századról szólva aligha beszélhetünk kiépített oszmán információszerző hálózatról, vagy szervezetről. A korai időszakokból fennmaradt adatokból inkább a hadjáratokat megelőző katonai felderítés régóta alkalmazott gyakorlata ismerhető meg, ami azonban igencsak távol állott az Európában is csak lassan formálódó, de a 16-17. században minden fontosabb európai országban kiépülő, az állandó követségekre mint bázisokra támaszkodó, hivatalszerűen működő hírszerző apparátustól, amely az ellenfelek politikai-gazdasági-katonai erejének megannyi részletére kiterjedő jelentései mellett képes volt az ellenfelek politikáját, gazdasági erejét és hadseregének, flottájának működését rendszerében is bemutatni, és a külpolitikai vezetés számára helyzetelemzésekkel, tanácsokkal szolgálni. Az oszmán bürokrácia e korai szakaszáról általában is keveset tudunk, s a forrásokban egyelőre semmi jelét nem látom annak, hogy ebben az amúgy is meglehetősen kiforratlan, funkcionálisan csak kevéssé elkülönült állami központi bürokráciában, a hírszerzéssel, az információk begyűjtésével és értékelésével valami külön „ügyosztály” foglalkozott volna.

A 16-17. századról szólva különbséget kell tennünk a belső és külső hírszerzés között, bár e kétfajta tevékenység ekkoriban szervezetileg aligha vált ketté. Az előbbiről vajmi keveset tudunk, mégis úgy tűnik, hogy az Oszmán Birodalomban éppúgy létezett egy titkosszolgálati teendőket ellátó rendőri szervezet, mint a Nagymogul Birodalomban. Ez a rendőri szervezet besúgók százaira támaszkodva a nagyvezír számára állított össze napi jelentéseket aja- nicsárság és a főváros lakóinak hangulatáról, kihágásairól. A szervezethez tartozó szalma csukadárok tulajdonképpen alacsonyabb rangú janicsártisztek voltak, akik álöltözetben járták a főváros forgalmasabb helyeit, a piacokat és vásárokat, kávézókat és kocsmákat, igyekeztek kiszűrni a rendbontókat, megakadályozni a janicsárok erőszakoskodásait a piacok, fürdők és nyilvánosházak környékén. A szalma csukadárok száma ugyan mindössze 20^40 körül mozgott, de a nagyszámú informátornak és besúgónak köszönhetően rend- fenntartó feladataik mellett fontos hírszerző tevékenységet is folytattak.29

A külföldi hírszerzést, ha nem is szervezetileg, de funkcionálisan indokolt további két nagy részre felosztani: egyrészt a „keleti” muszlim országok, másrészt a „nyugati”, azaz az európai keresztény országok irányába folytatott információszerzésre. A keleti ellenfelek, azaz a karamánok, az akkojunluk, majd a 16. század elejétől a szafavidák elleni tevékenység több szempontból is könnyebb volt. Az e területekkel folytatott kereskedelmi-kulturális kapcsolatok révén bőven lehetett olyan kereskedőket, katonákat és más személyeket

29 Osman Nuri, Mesele-i Umur-u Belediye I. istanbul, 1337/1922. 901. vö. még Robert Mantran: Istanbul dans la seconde moitié du XVIIe siècle. Paris, 1962. 160-161. és uâ.: XVI-XVII. Yüzyilda istanbul’da Gündelik Hayat. istanbul, 1991. 80.

137