Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)
ÁGOSTON GÁBOR: Információszerzés és kémkedés az Oszmán Birodalomban a 15-17. században
Konstantinápoly 1453. évi elfoglalása után, II. Mehmed kivégeztette a város védelmében a bizánciakkal együtt harcoló akkori bailot, Girolamo Minot- tot. A velencei kormányzat azonban sietett gratulálni Mehmed sikeréhez, s miközben igyekezett újabb keresztes hadjáratot szervezni az oszmánok ellen, követe, Bartolomeo Marcello útján biztosította a szultánt, hogy a Köztársaság békés viszonyra törekszik az oszmánokkal, azt állítván, hogy a Girolamo Minotto bailo felhatalmazás nélkül segített a bizánciaknak Konstantinápoly ostroma idején. Hosszas tárgyalások után 1454. április 18-án Marcellonak sikerült békeszerződést kötnie a szultánnal, amelynek értelmében a velenceiek továbbra is a városban és a birodalomban maradhattak, számos kereskedelmi kiváltságot élvezhettek, jogi természetű ügyekben pedig elöljárójuk, azaz a bailo intézkedhetett. Az első bailo maga Bartolomeo Marcello lett, aki 1454 és 1456 között két éven át viselte roppant kényes hivatalát. 1456-ban azonban visszahívták és azon ürüggyel, hogy segített a Khalkiszban fogva tartott török rabok kiszabadításában, börtönbe vetették.20 Az oszmánok tengeri expanziójával szemben tehetetlen Velence a 15. század végétől a békés egymás élésre törekedett a szultánnal. Az 1503-ban kötött, s a század folyamán rendre meghosszabbított török-velencei békeszerződéssel Velence biztosította földközitengeri kereskedelme zavartalanságát, a Porta pedig az európai törökellenes szövetségek egyik legveszélyesebb tagját iktatta ki ellenfeleinek sorából. E „baráti” viszony megőrzésén őrködtek a Köztársaság portai követei, a bailok, akiket az oszmánok is az olasz szó torzított törökös formájával a bay- losmk, balyosnak, balyoznak neveztek, s akiket a korabeli oszmán-török nyelvhasználat egyértelműen állandó követnek (mukim olan elçi, vagy ikamet elçisï) tartott.21 A velencei bailok, Európában dolgozó követtársaikhoz hasonlóan, támaszkodhattak Konstantinápolyban élő honfitársaik és a nagyszámú itáliai renegát segítségére. Elég itt csupán a magyar históriából is oly jól ismert Alvise, vagy Lodovico Grittire utalnunk. Közismert, hogy Andrea Gritti velencei dózse (1523-1538), korábbi bailo, Konstantinápolyban görög ágyastól született természetes fia török nyelvtudásának, velencei és padovai iskoláztatásának, s nem utolsó sorban Ibrahim pasa nagyvezírhez fűződő kapcsolatainak köszönhetően az 1520-as évek végétől 1534-ben bekövetkezett haláláig mily fontos 20 Steven Runciman: The fall of Constantinople, 1453. Cambridge, 1992. 160-165; Franz Babinger. Mehmed the Conqueror and his Time. Translated from the German by Ralph Manheim, Edited, with a preface, by William C. Hickman. Princeton, New Jersey, 1992. 97. és 111; M. Cavid Baysun: Balyos. Islam Ansiklopedisi. (a továbbiakban ÍA ) H. Istanbul, 1961. 292-293; Bertold Spuler: Europäische Diplomaten in Konstantinopel bis zum Frieden von Belgrad (1739). Jahrbuch für Geschichte Osteuropas Jahrg. 1, Heft 2, 1936. 232. 21 Baysun: i.m. 293. 134
