Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

ÁGOSTON GÁBOR: Információszerzés és kémkedés az Oszmán Birodalomban a 15-17. században

s kialakulása szorosan összefügg a Respublica Christiana felbomlásával, és az önálló politikát folytató államok és dinasztikus birodalmak megjelenésével. E folyamat halálra ítélte a Szentszék által irányított (de korábban sem egységes) egyetemes keresztény diplomáciát, s a Pápai Állam szorításából kiszabadult államok politikájának meghatározó elve hamarosan az ország biztonságának és boldogulásának biztosítása lett. Ez pedig hadseregeik mellett egyre inkább függött a kialakulóban lévő hatalmi egyensúlytól, amelynek megteremtésében és fenntartásában az állandó követségekre meghatározó szerep hárult.14

Az állandó követ feladatait Ermolao Barbara velencei humanista és diplomata, a Köztársaság római állandó követe, foglalta össze De officio legati című munkájában. A követ legfőbb feladata ugyanaz, mint a kormány többi szolgájáé, azaz azt kellett tennie, mondania és tanácsolnia, ami állama megmaradását és gazdagodását leginkább szolgálta. A követtől az állam két dolgot várt el: szövetségesek szerzését és pontos, megbízható információkat, amelyeknek azután meghatározó szerepük lett a külpolitika kialakításában.15

Az 1400-as évektől kezdve a Köztársaság meglehetősen hatékony információszerző hálózatot és titkosszolgálatot szervezett meg, amelyet eleinte a Tízek Tanácsának erre kijelölt tagjai, majd később három inkvizítor irányított. Az információszerzés bázisai az európai országokban felállított állandó velencei követségek és ezek vezetői az ambasciatorek voltak, akik a legkülönbözőbb módokon, kedvezésekkel, személyes ismeretségekkel és szolgálatokkal, ajándékokkal, megvesztegetéssel és fenyegetéssel, az idegen udvarokban élő itáliaiak megnyerésével, és számos más úton-módon férkőztek a vendéglátó ország legbefolyásosabb politikusainak bizalmába, s szereztek megbízható értesüléseket nemcsak az illető országról és annak politikai szándékairól, hanem más szomszédos, szövetséges vagy ellenséges ország politikájáról, s továbbították azokat heti-kétheti rendszerességgel a Signoriának. A bécsi velencei követek az 1570-es évek végén és a nyolcvanas években olyan hírforrásokra támaszkodhattak, mint Wolfgang Sigismund Rumpf, császári titkos tanácsos, később a Titkos Tanács elnöke, Obemburger a Titkos Tanács első titkára. A magyar és hódoltsági ügyekben a főinformátor Draskovich György magyar kancellár, kalocsai érsek és győri püspök volt, a török ügyekben pedig Ungnád Dávid, aki korábban 1573 és 1578 között konstantinápolyi császári rezidens volt, valamint Dr. Bartholomäus Pezzen, 1578 és 1587 között több egymást követő portai követ alatt követségi titkár, majd utóbb 1587 és 1591 között maga is portai császári rezidens. A bécsi, illetve II. Rudolf császár alatt

14 A hatalmi egyensúly fogalmának megjelenésére, jelentőségére és szerepére a koraújkori Európában ld.: E. W. Nelson: The origins of modem Balance of Power politics. Medievaüa et Humanistica, I (1943) 124—142.

15 Mattingly: i.m. 101-118.

132