Petercsák Tivadar - Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben - Studia Agriensia 20. (Eger, 1999)

ÁGOSTON GÁBOR: Információszerzés és kémkedés az Oszmán Birodalomban a 15-17. században

tosabb információszerző csatornákat, s néhány példával bemutassam az egyes szintek és csoportok szerepét.9

Köztudott, hogy a koraújkori államok, kivált azok amelyek akár belülről, akár kívülről veszélyeztetettebbek voltak szomszédaiknál, vagy magukat ilyennek gondolták, igyekeztek minél több információt beszerezni potenciális ellenfeleikről. Sir William Cecil és legtehetségesebb munkatársa Sir Francis Walsingham10 11 részint a jezsuiták, részint pedig a spanyolok ellen szervezte meg Erzsébet királynő számára a kor egyik legjobb információszerző hálózatát. Sokban hasonlított riválisára Spanyolország, amely belföldön a moriszkók és zsidók, külföldön pedig Anglia és nagy mediterráneumi ellenfele az oszmánok és szövetségesei, azaz az észak-afrikai oszmán vazallus és kalózállamok ellen épített ki hatékony információszerző és -továbbító hálózatot. Az oszmánok ellen irányuló spanyol információszerzés, kivált II. Fülöp alatt olyan csatornákat is felhasznált, mint a máltai lovagrend nagymestere és annak hírszerző hálózata, vagy épp a konstantinápolyi patriarcha.11

Velence: az európai példa

Miként az állandó követségekre épülő koraújkori diplomáciai hálózat kialakításában, úgy a hatékony információszerző hálózat kiépítésében is minden európai állam számára követendő mintául szolgált Velence.12 Ismert, hogy az első állandó követségek, a modem diplomácia e meghatározó intézményei, Itáliában jöttek létre a 15. század második felében, s létrehozásukban az itáliai ötök, azaz Velence, Milánó, Firenze, Nápoly és a Pápai Állam jártak az élen. Az intézmény előfutárainak az itáliai kereskedőházak képviselői tekinthetők,13

9 Az alábbi tanulmány első változata eredetileg a Skilliter Centre for Ottoman Studies, Newnham College, Cambridge, UK által szervezett, és az oszmán kémkedést tárgyaló konferencia előadásait tartalmazó kötet számára készült. Akkori dolgozatomat, miként mostani munkámat is csupán az első próbálkozásnak tekintem, s a téma részletes kifejtését egy a jelenleginél jóval alaposabb tanulmányban kívánom elvégezni.

10 C. Read: Mr. Secretary Walsingham and the Policy of Queen Elizabeth. I—III. Cambridge, Mass., 1925.

11 Carter, i.ín. és Emilio Sola-José F. De La Pena: Cervantes y la Berberia (Cervantes, mundo turco-berberisco y servicios secretos en la época de Felipe II) Madrid, 1995. különösen 11-182. E könyvre Korpás Zoltán hívta fel figyelmemet, amiért itt is szeretnék köszönetét mondani.

12 Armand Baschet: La diplomatie vénetienne: Le princes de l’Europe au XVIIe siècle d’apres les rapports des ambassadeurs vénetienns. Paris, 1862.

13 A koraújkori európai diplomáciára Id. Garrett Mattingly klasszikus munkáját: Renaissance Diplomacy. London, 1955. Az állandó követségek történetére máig alapvető: Otto Krauske: Die Entwicklung der ständigen Diplomatie. Leipzig, 1885., Adolf Schaube: Zur Enstehungs- geschichte der ständigen Gesandtschaften. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, X (1889) 501-52. és G. Mattingly: i.m. 71-82.

131