Bodó László: Knezić Károly honvéd tábornok - Studia Agriensia 19. (Eger, 1998)

Egri illetősége - Eger hatása

Knezic Károly századparancsnok még Galíciában volt, amikor 1847. július 27-én megszületett második leánya: Irén Szidónia Anna. Keresztanyja Szidónia Kohl - ugyancsak kapitányné - asszony volt. Irén keresztapja is Lévay Sándor kanonok lett. (Az Anna nevet egyik Kapitány-nagynénjétől örökölte.) Eger hatása Igen tanulságos megvizsgálni, hogyan formálta, alakította új kör­nyezete Knezic Károlyt. Ez azért is érdekes, mert Knezié Károly kiala­kult, megállapodott személyiségként került Egerbe. Kialakult nézetei voltak a császári és királyi hadseregről, a hadseregbeli emberi viszo­nyokról, a hadsereg és a mindenkori (az állomáshelyi = gamizoni) tár­sadalom viszonyáról, az államforma milyenségéről, az állam berende­zéséről és céljairól, a társadalmi haladásról, a konzervativizmusról, a vallásról stb., stb. Határozott erkölcsi normákkal rendelkezett jellemé­nek állandósult vonásai voltak - és így tovább. Mivel magát ekkor is önérzetesnek (vagyis öntudatosnak, tudatosnak) minősítette, fel kellett fedeznie mindazokat az azonosságokat, hasonlóságokat és különböző­ségeket is, amelyekkel új környezete bírt korábbi környezeteihez ké­pest. így önmagának is felelnie kellett azokra a kérdésekre, problémák­ra, melyek a különbözőségekből logikusan következtek. Környezete túlnyomóan reformkori beállítottságú volt. Nem egy közülük a kossuthi radikalizmus hívei. Például Lévay Sándor kanonok, aki 1848-1849-es megnyilvánulásai és tettei miatt börtönbüntetést szenvedett a szabadságharc leverése után. S Knezic Károly környeze­tében nem ő volt az egyetlen ember. Tehát meg kellett válaszolnia ilyen problémákat: El tudja-e fogad­ni a különbözőségek egészét, vagy egy részét, vagy vállalja az elutasí­tásból származó konfliktusokat? Meg tudja-e magának, közvetlen sze­retteinek indokolni annak káros következményeit, ha elhatárolná ma­gát a különbözőségektől? Lesz-e elég ereje a különbözőségeknek gon­dolkodásába, nézeteibe való integrálására? Mik annak feltételei, lehe­tőségei, hogy a különbözőségekkel szemben kellően toleráns legyen? És így tovább. 49

Next

/
Thumbnails
Contents